Katonai létszámemelést tervez a NATO

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatót tartott a NATO madridi csúcstalálkozója alkalmával.

1850189
Katonai létszámemelést tervez a NATO

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hozta nyilvánosságra a NATO Reagáló Erő létszámemelési tervét, miszerint háromszáz felé emelik a katonai létszámát.

A NATO Reagáló Erő katonái létszámának 40 000-ről 300 000-re növelésére vonatkozó kérdésre Stoltenberg azt válaszolta, hogy a szövetséges országok különböző dimenziókban járulnak hozzá ehhez a haderőhöz.

"Ennek a haderőnek a nagy része a saját országában fog állomásozni." – fogalmazott a NATO főtitkára.

Stoltenberg kijelentette, hogy a szövetséges országok összehangolni fogják ezeket a csapatokat a NATO-n belül, és fokozzák az előkészületeiket.

"Ennek a haderőnek az egyik osztaga az első 10 napon belül (ha szükséges), a másik pedig 30 napon belül küldetésre kész állapotba fog kerülni. E két osztag összes katonai létszáma több mint 300 ezer fő. A tervünk az, hogy a következő évre küldetésre kész állapotba kerüljenek." – emelte ki a NATO főtitkára.

Stoltenberg megjegyezte, hogy azt várják a szövetségesektől, hogy tegyenek eleget kötelezettségvállalásuknak, ráadásul hangsúlyozta, hogy a haderő, saját országukban állomásozó csapatai küldetésüket és céljukat előre határozzák meg.



Még több hír