Joe Bidennek cikke jelent meg a The New York Times című újságban
Biden:Washington nagyobb hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának
Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy újabb rakétákat szállít Ukrajnának, hogy megsegítse a kelet-európai országot az Oroszország indította háborúban.
Joe Bidennek cikke jelent meg a The New York Times című újságban.
"Több mint száz napja dúl az orosz-ukrán háború.Az ukrán nép áldozataival, kitartásával és katonai sikereivel meglepte Oroszországot, és ihletet jelentet az egész világnak” így szögezte le Biden amerikai elnök, arra is kitért, hogy az egyéb országok is mind katonai mind pedig humanitárius segélyt nyújtanak Ukrajnának.
"Az Amerikai Egyesült Államok célja egyértelmű: egy olyan demokratikus, független és szuverén Ukrajnát akarunk, mely képes lesz megvédeni önmagát fenyegetésekkel szemben.Ennek a háborúnak győztese a demokrácia lesz, mint ahogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mondta” közölte Biden.
Biden leszögezte, hogy a segítség egyik fő célja minél jobb pozícióhoz segíteni Ukrajnát a háború befejezését célzó tárgyalásokon. Az Oroszország indította háborúra ugyanis mindenképpen diplomáciai úton tesznek majd pontot – emelte ki.
Joe Biden amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az egyéb országokkal együttműködnek az Oroszország elleni szankciók kapcsán.Az Amerikai Egyesült Államok Ukrajnába továbbá küldi rakétákat, repülőgép elharítókat, radarrendszereket, drónokat és helikoptereket.
Biden elmondta, hogy Oroszország és Ukrajna között csak azért maradtak abba a tárgyalások, hogy Oroszország hátat fordított a demokráciának.Az Amerikai Egyesült Államok tovább támogatja Ukrajnát a tárgyalásokon.
Még több hír
Megvan Mexikó elős női államfője
Claudia Sheinbaum Mexikó új elnöke az eskü letétetele után megkezdte hivatali idejét.