Törökországba látogat Putyin

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök meghívására Törökországba látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök.

1769410
Törökországba látogat Putyin

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök meghívására Törökországba látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Putyin örömmel fogadta Recep Tayyip Erdoğan meghívását, mely a két vezető közötti tárgyalásokon már napirendre került:

„A kormányközi bizottságok és a két vezető kezdte tárgyalások terén is megtorpanás volt tapasztalható” – mondta.

Peszkov szerint Erdoğan elmondta, hogy a tárgyalások és rendezvények házigazdája Törökország lehet:

„Putyin elnök örömmel fogadta Recep Tayyip Erdoğan meghívását. Megegyeztek, hogy mihelyt a koronavírus-járvány és a napirend lehetővé teszi, beteljesítik a meghívást” – mondta.

Peszkov beszélt az Amerikai Egyesült Államok által Oroszországnak tegnap este továbbított, biztonsági garanciákra vonatkozó írásos válaszról is, elmondva, hogy Putyin személyesen olvasta el a szóban forgó választ.

Utalt rá, hogy az USA és a NATO elutasította Oroszország alapvető aggodalmait:

„Ezért nincs további ok az optimizmusra. Idő kell az USA és a NATO írásos válaszának felülvizsgálásához. Sietséggel nem juthatunk eredményre!” – mondta.

Peszkov hozzátette: Moszkva nem döntött az USA-nak és a NATO-nak nyilvánosan adandó válasz kapcsán.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kijelentette: az USA Moszkvának biztonsági témában adott válaszai nem voltak kedvezők.

„Az USA válaszának tartalma lehetővé teszi a párbeszéd megkezdését, de csak másodlagos témákban” – mondta Lavrov, hozzátéve: az USA válasza utáni lépésekről Putyin elnök fog dönteni.



Még több hír