Nő az őrizetbe vételek száma Kazahsztánban

Már 7939-re emelkedett az őrizetbe vettek száma a kazahsztáni események kapcsán.

1760072
Nő az őrizetbe vételek száma Kazahsztánban

A kazah belügyminisztérium közleményben frissítette az országban folyó zavargásokban őrizetbe vettek számát.

A közlemény szerint január 10 óta 7939 személyt vettek őrizetbe.

Amatiban két piacon 207 embert vettek őrizetbe, s 5 autót és számítógépet, valamint lopott árukat, például hangszereket is lefoglaltak.

A kazah Nemzetbiztonsági Bizottság bejelentése szerint Almatiban két csoportot tettek ártalmatlanná, melyek január 4-8 között a közrend megbontásában vettek részt, s búvóhelyükön fegyvereket és vallási könyveket is találtak.

Kazahsztán nyugati részén január 2-án törtek ki a tüntetések az LPG áremelése és az ország társadalmi-gazdasági helyzetének romlása miatt, majd az ország többi részére is átterjedtek.

A tüntetők és a biztonsági erők között utcai összecsapások törtek ki. A tüntetők rendőri és katonai járműveket gyújtottak fel, kormányépületekbe törtek be, a biztonsági erők hanggránátokkal avatkozott közbe.

Kasim Cömert Tokayev köztársasági elnök elfogadta a tüntetésekért felelősnek tartott kormány lemondását.

A tüntetések elterjedése miatt az egész országban rendkívüli állapotot hirdettek. A tüntetők középületeket szálltak meg és fegyvert használtak, így a nursultani kormány parancsot adott a biztonsági erőknek a beavatkozásra.

Tokajev január 7-én bejelentette, hogy az egész országban helyreállt az alkotmányos rend, ám „a terroristák még mindig fegyvereket használnak, és kárt okoznak polgáraink magántulajdonában” – mondta.



Még több hír