Kémkedéssel vádolják egy amerikai muszlim szervezet egyik vezetőjét
Az Egyesült Államok legnagyobb muszlim polgári jogi szervezete, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) ohiói vezetője, Romin Ikbalt felmentették hivatalából azzal az indokkal, hogy „13 éve kémkedik muszlimellenes csoportoknak”.

A Washington Post cikke szerint a Cair ohiói Columbus városban lévő irodáját vezető, aktivistának tartott Ikbal hosszú évek óta foglalkozott a közösség problémáival.
Meghallgatta a muszlimok panaszait az őket ért hátrányos megkülönböztetésről, mentorálta őket, életük legapróbb részleteit is ismerte, azonban a CAIR megdöbbentő közleménye szerint Ikbalt kémkedéssel vádolják, és felfüggesztették hivatalából.
A közlemény szerint Ikbal legalább 13 éve titkos információkat szolgáltat ki egy muszlimellenes szervezetnek, s a CAIR-nál folyó beszélgetéseket titokban rögzítette.
Emellett a CAIR ügyvédje, Lena Masri írásos közleménye szerint miután felfüggesztették hivatalából, Ikbal a CAIR ohiói irodájának hitelkártyájával fegyvert is vásárolt.
Masri elmondta, hogy a fegyverek és fegyveralkatrészek a múlt hétfőn érkeztek meg az ohiói irodába, amiről a helyi rendőrséget és az FBI-t is értesítették.
„A történtek amerikai állampolgárként mindannyiunk magánéletét, személyiségi jogainkat és szabadságjogainkat is megsértik” – jelentette ki Nihad Awad, a CAIR elnöke.
Még több hír

Új nyilatkozat az USA nukleáris fegyvereiről
Új nyilatkozat érkezett az Egyesült Államoktól nukleáris fegyvereivel kapcsolatban.