A japán sajtó a török drónok sikeréről ír

A világ a török drónok és fegyveres drónok sikeréről, valamint Törökország aktivitásáról beszél a 2020-as regionális ügyekben

1682800
A japán sajtó a török drónok sikeréről ír

A japán Nikkei cikket jelentetett meg a Baykar vállalat által múlt héten bemutatott MİUS harci pilóta nélküli repülőgép-rendszerről.

Az írásban ismertették Törökország eddig elért sikereit a drónok és hadiipar területén. Kiemelték, hogy a fegyveres drónok szerepet játszottak a konfliktusok kimenetelének megváltoztatásában.

A cikkben hivatkoznak az amerikai külügyminisztériumnál dolgozó Richard Outzen geopolitikai tanácsadó ebben a hónapban írt jelentésére is.

Outzen ebben a jelentésben kiemelte, hogy 2020 fordulópontot jelentett Törökország ereje tekintetében.

A szakértő közölte, hogy Törökország bizonyságát tette annak, hogyan képes használni a kemény erejét, ezért már nagyhatalomként kell elismerni az országot.

„Törökország egy olyan hatalom, amely a gazdasági és katonai erején túlmenően cselekvőképességgel is rendelkezik” – fogalmazott a tanácsadó.



Még több hír