Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé

Az előrejelzéseknek megfelelően ismét az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant választották London polgármesterévé. Khan második polgármesteri megbízatását nyerte el

1636739
Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé

A csütörtökön tartott londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki.
    A posztért húsz jelölt indult - ez rekord -, de Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt.
    Sadiq Khan az első és a második helyen megjelölt választói preferenciák összeadása alapján több mint 1,2 millió voksot kapott.
    Ez azt jelenti, hogy Khanra - az első és a második preferenciák legnagyobb számának összeadása alapján számolva, és így a többi induló voksait kiszűrve - a londoni választók 55,2 százaléka szavazott.
    Shaun Bailey első és második preferenciás szavazatainak együttes száma 977 601.
    Londonban a választásra jogosultak 41,2 százaléka vett részt a polgármester-választáson.
    A választás előtt végzett közvélemény-kutatások folyamatosan Sadiq Khan jelentős támogatottsági előnyét jelezték.
    Khant először 2016 májusában választották a 9 milliós London polgármesterévé. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit szintén kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.
    Sadiq Khan most elnyert második polgármesteri megbízatása a szokásos négy helyett három évre szól. Az eredetileg tavaly májusra kitűzött választást ugyanis Boris Johnson kormánya a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta, de a következő választást a jelenlegi tervek szerint az eredeti menetrendnek megfelelő időpontban, 2024-ben tartják.
    Az 50 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként született a dél-londoni Tooting kerületben, és meglehetősen szerény körülmények között, egy tanácsi szociális bérlakásban nevelkedett hét testvérével együtt.
    Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő.
    Sadiq Khant - akinek jogi diplomája van - a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt mérsékelt baloldali szociáldemokrata irányzatának képviselőjeként tartják számon.
    Khan a Munkáspárt erőteljesen EU-párti szárnyához tartozik, és a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett - a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségének győzelmével végződött - népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt.
    A polgármester-választás eredményének kihirdetése után, vasárnap hajnalban elmondott beszédében is kijelentette, hogy London és az egész ország továbbra is megosztott, és még mindig a Brexit ütötte sebeket viseli.
    Khan hozzátette, hogy hidakat mindig jobb építeni, mint falakat, és ígéretet tett arra, hogy ő is megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között.
    Nagy-Britanniában csütörtökön számos választást tartottak: Skóciában a 129 tagú edinburghi parlament, Walesben a 60 tagú helyi nemzetgyűlés képviselői mandátumairól kellett dönteni.
    Angliában 143 tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére, Londonban a városháza 25 tanácstagi helyéért és a polgármesteri tisztségért induló jelöltekre lehetett szavazni.
    A választási szupercsütörtök legfeszültebb várakozással övezett elemei közé tartozott a londoni polgármester-választás és a skóciai parlamenti választás.
    A végleges adatok szerint Skóciában a kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 mandátumhoz jutott, vagyis éppen egy képviselői hellyel maradt le az abszolút többségről.
    Így is azonban a Nicola Sturgeon skót miniszterelnök vezette SNP-é messze a legnagyobb frakció az edinburghi parlamentben, és a párt alakíthat újból kormányt Skóciában.
    Sturgeon szombat esti győzelmi beszédében egyenes utalást tett arra, hogy napirenden van az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírása, de erre csak a koronavírus-válság múltával kerülhet sor.
    A walesi nemzetgyűlésben továbbra is a Munkáspárté a legnagyobb frakció, sőt a párt eddigi legjobb eredményét érte el, miután a 60 képviselői mandátumból 30-at megszerzett.
    Az angliai tanácsi választásokon ugyanakkor a Labour jelentős veszteségeket szenvedett, és a Konzervatív Párt számos önkormányzatban komolyan előretört a megszerzett képviselői helyek számát tekintve.
    A legnagyobb feltűnést keltő vereséget a Munkáspárt az eddig hagyományos Labour-erősségként nyilvántartott északkelet-angliai Hartlepool városában szenvedte el. Itt időközi parlamenti választást tartottak, és a konzervatívok most először szerezték meg ezt az alsóházi képviselői helyet a Munkáspárttól.

Forrás: MTI



Még több hír