Veszélyben lehet a szegény országok vakcinaprogramja

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette: lehet, hogy nem fognak tudni koronavírus-vakcinát küldeni a szegény országoknak.

1605914
Veszélyben lehet a szegény országok vakcinaprogramja

 

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette: lehet, hogy nem fognak tudni koronavírus-vakcinát küldeni a szegény országoknak.

Leyen a német Funke médiacsoportnak nyilatkozott.

„Nagyon nagy a nyomás arra, hogy a tagországok saját maguk kapják meg a vakcinákat” – mondta.

Von der Leyen kiemelte, hogy az Európai Unió anyagilag támogatta a szegény országok vakcinához jutását célzó globális COVAX programot:

„Azonban az a mechanizmus, hogy az Európai Unió a vakcinát közvetlenül megossza más országokkal, akkor kezdődik meg, ha az Európai Unió gyártási lehetőségei javulnak” – mondta.

Az Európai Unió eddig mintegy 2,9 milliárd adag vakcinát vásárolt a vezető gyártóktól, de a mostani hónapig a 27 uniós tagországnak összesen mintegy 70 millió adagot adtak át. 



Még több hír