Ma választják az új lengyel elnököt

Ma tartják az elnökválasztást Lengyelországban.

1444733
Ma választják az új lengyel elnököt

Hozzávetőleg 38 millió lakossággal rendelkezik Lengyelország, és 11 elnökjelölt indult a választáson, a szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel hét órától  21 óráig tartanak nyitva.

Ma az első fordulót tartják, ha nem sikerül az egyik jelöltnek sem elérni az ötven százalékos támogatottságot, akkor a második fordulót július 12.-én rendezik.  

A legfrissebb közvélemény-kutatások eredményei szerint, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatását élvező Andrzej Duda 42 százalékos, a Polgári Platform (PO) vezette Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester  pedig 28 százalékos eredményt érhet el, és a második fordulóban megmérkőzhet e két jelölt.

Várakozások szerint, a választáson jelentős eredményt érhet el Szymon Holownia, aki 10 százalékos eredményre számíthat, a Konföderáció jelöltje Krzysztof Bosak 8 százalékos eredményt érhet el, a Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz támogattsága 4 százalékon áll.

 

 



Még több hír