Pompeo Trump béketervéről is tárgyal Jeruzsálemben

A koronavírus járvány ellenére Izraelbe érkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki jelezte, hogy Donald Trump elnök béketervéről is tárgyalni fog Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel.

1416710
Pompeo Trump béketervéről is tárgyal Jeruzsálemben

Pompeo nyolc órásra tervezett villámlátogatásának kezdetén, még a megbeszélések előtt, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen nyilatkozatot adott.

Az amerikai külügyminiszter méltányolta, hogy Izrael megosztja a koronavírussal kapcsolatos információit, és bírálta Kínát ezen információk elhallgatása miatt. Pompeo közölte, hogy beszélni fog Netanjahuval Donald Trump amerikai elnök béketervéről. 
   
Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban Jordániától elfoglalta Ciszjordániát, Egyiptomtól pedig a Gázai övezetet.  A palesztinok ezeket a területeket jövőbeli államuk részének tekintik.  Az elmúlt évtizedekben Izrael telepeket épített Ciszjordániában, ahol már több mint félmillió izraeli él, noha ezeknek a telepeknek a létrehozását a nemzetközi közösség legtöbb országa a nemzetközi jog megsértésének, s a béke akadályának tekinti. A korábban Ciszjordánia részét képező Kelet-Jeruzsálemet Izrael 1980-ban egyoldalúan annektálta. 

A palesztinok már közzététele előtt kategorikusan elutasították az amerikai kormányzat béketervét, mert szerintük a dokumentum egyértelműen Izrael érdekeinek kedvez. Erre hivatkozva az Arab Liga is közölte, hogy nem tekinti tárgyalási alapnak a tervet. Az egyoldalúnak tekintett béketerv miatt a palesztinok immár méltányos közvetítőnek sem fogadják el az Egyesült Államokat, és Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló amiatt is bírálta az amerikai kormányt, mert állításuk szerint Pompeo látogatásával összefüggésben a palesztin felet meg sem keresték.

"A Trump-kormány összejátszik Izraellel annexiós terve végrehajtásában, amivel egyszerre ássák el a palesztinok jogait és köpik szembe a szabályokon alapuló nemzetközi rendet" - hangoztatta a palesztin politikus.

 

Forrás: MTI



Még több hír