A WHO szerint tízszer halálosabb a koronavírus az influenzánál

Ghebreyesus Genfben a szervezet központjában szólt a diplomáciai testületek vezetőihez.

1395425
A WHO szerint tízszer halálosabb a koronavírus az influenzánál

 

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője közölte, hogy becslések szerint az új típusú koronavírus (Covid-19) halálozási rátája 10-szer nagyobb az influenzánál.

Ghebreyesus Genfben a szervezet központjában szólt a diplomáciai testületek vezetőihez.

A szervezet vezetője emlékeztetett rá, hogy a WHO február 5-én Stratégiai Készültségi és Beavatkozási Tervet indított annak érdekében, hogy támogatást nyújtson a Covid-19 elleni küzdelemben a különböző országokban és régiókban. Ghebreyesus köszönetét fejezte ki a tagországok támogatásaiért.

Ghebreyesus ismertette, hogy a tagországok mostanáig összesen 800 millió dolláros vállalásokat tettek, ennek egy része már eljutott a WHO-hoz.

Az igazgató felidézte, hogy 100 nap telt el azóta, hogy Kínából értesítették a WHO-t az első koronavírusos esetről, és elmondta, hogy azóta a vírus globális elterjedése rendkívüli mértékben megterhelte az országok egészségügyi rendszereit és súlyos károkat okozott a világgazdaságnak.

Ghebreyesus beszédében a Covid-19-et összevetette az influenzával.

„Úgy becsülik, hogy a Covid-19 halálozási rátája 10-szer nagyobb az influenzáénál” – mondta.

A WHO beszédében ismételten „egységre és szolidaritásra” szólította fel a világ vezetőit, azt kérve tőlük, hogy ne használják nemzeti és globális politikai eszközként a Covid-19-et.



Még több hír