Az új koronavírus terjedésének alakulása a Nyugaton
Az újtípusú koronavírus december 8-án felütötte a fejét a kínai Wuhanban és terjedni kezdett a világban.

Olaszországban 175 fővel, 1441-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, és a koronavírus-fertőzöttek száma 21 ezer 157-re nőtt.
Már 527 fővel, 1966-ra növekedett a meggyógultak száma.
Franciaországban pedig 91 ember életét követelte a járvány, 4 ezer 500 koronavírusos beteget jelentettek be.
A francia kormány elrendelte a mindennapi élet szempontjából nem szükséges nyilvános helyek bezárását, eszerint csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a bankok maradnak nyitva az országban.
Spanyolország fővárosában, Madridban csak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak tartanak nyitva, és azt javasolták a népnek, hogy maradjanak otthon. Az idén nem tartják a húsvéti felvonulást.
Nagy-Britanniában egy nap alatt 10 ember életét követelte a koronavírus, így 21 halálos áldozata van a járványnak az országban.
Annak ellenére 798 koronavírusos beteget tartanak nyilván, szakértők szerint, jelenleg 5 vagy 10 ezer fertőzésre lehet számítani.
Belgiumban már 689 koronavírusos beteg van, négyre emelkedett a halálesetek száma, Hollandiában 12 ember haláláért felelős a koronavírus, és 959 koronavírusos beteget tartanak nyilván.
Ausztriában 655 koronavírusos beteget regisztráltak, Csehországban 175, Lengyelországban 93 beteget. Lengyelországban két ember halálát okozta a koronavírus.
Szlovéniában és Dániában is megvannak a koronavírus első halálos áldozatai.
Szlovéniában az elmúlt 24 óra alatt 40 fővel, 181-re, Dániában 827-re nőtt a koronavírusos esetek száma.
Norvégiában már 950 embernél mutatták ki a koronavírust, 2020 március 16.-ától lezárják az ország légterét, és szárazföldi határait.
Szerbiában 46 koronavírusos esetet jegyeztek fel, a szerb kormány elrendelte, hogy nem fogadnak külföldieket Franciaországból, Németországból, Szlovéniából, Ausztriából, Spanyolországból, Görögországból és Svájcból.
Görögországban 228-ra, Szlovákiában 44-re, Albániában 38-ra, Magyarországon 30-ra, Bosznia-Hercegovinában 21-re, Észak-Macedóniában 19-re, Koszovóban 5-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Görögországban három ember halálát is okozta a koronavírus.
Az Egyesült Államokban 58 ember haláláért felelős a koronavírus, 2 ezer 700 koronavírusos esetet tartanak nyilván.
Donald Trump amerikai elnökön is végezték a koronavírus-tesztet, és negatív lett az eredmény.
Információk szerint a washingtoni kormány az európai repülési tilalmat kiterjesztette Nagy-Britanniára és Írországra is.
Ausztráliában már három halottja van a koronavírusnak, és 250 fertőzöttet regisztráltak, Scott Morrison ausztráliai kormányfő közzétette, hogy a járvány terjedésének megelőzése érdekében minden külföldről érkező számára kötelező a 14 napos otthoni karantén letöltése.
Még több hír

Súlyos állapotban II. Ferenc pápa
II. Ferenc pápa egészségi állapotának bonyolultsága miatt változtatás történt a kezelésében.