Zavargások: legalább húsz halott Újdelhiben

Legalább húsz ember vesztette életét Újdelhiben az állampolgársági törvény módosítása miatt három napja ismét kirobbant tüntetésekben, többeket kórházban ápolnak – közölték indiai hatósági források szerdán.

1367013
Zavargások: legalább húsz halott Újdelhiben

Arvind Kedzsrival, Újdelhi államminisztere szerdán felszólította a kormányt, küldjön csapatokat a főváros északkeleti részébe, ahol a törvénymódosítás támogatói és ellenzői közt az összecsapások kitörtek.

Kedzsrival nem zárta ki a kijárási tilalom bevezetését sem arra az időre, amíg a rendet helyreállítják. Noha újdelhi hatósági források szerint a rendőrök urai a helyzetnek, az államminiszter a Twitteren azt írta, az egyenruhások nem tudják megfékezni a zavargásokat. „A helyzet riasztó” – összegezte Kedzsrival.

A rendőrség az oszlatások során könnygázt és füstgránátokat is bevetett, az emberek pedig kövekkel dobálták meg őket – illetve egymást –, valamint több járművet felgyújtottak.

Egészségügyi források szerint többeket lőtt sebbel szállítottak kórházba, Szunil Kumar, az újdelhi Guru Teg Bahadur kórház egyik orvosa szerint a halottak közt is vannak, akikkel vélhetően fegyver végzett.

Narendra Modi indiai miniszterelnök Twitter-üzenetében szintén nyugalomra intett. A kormányfő fivéreinek és nővéreinek szólította a tüntetőket, akiket arra kért, őrizzék meg a békét és a testvériséget.

A rendőrség és más szervek a helyszínen vannak, hogy biztosítsák a rendet” – tette hozzá Modi.

Indiában azt követően kezdődtek tiltakozások, hogy a belügyminiszter december 9-én benyújtotta az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslatot a parlamentben. A decemberben elfogadott jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt – vallási üldöztetés miatt – elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de a muszlimoknak nem.

Bírálói szerint az Indiai Néppárt nevű hindu nacionalista kormánypárt által kezdeményezett jogszabály muszlimellenes. A módosítást különösen ellenzéki muszlim politikusok bírálták, elsősorban azt vetve a kormány szemére, hogy hátrányosan megkülönbözteti a muszlim menekülteket és a 170 milliós helyi muszlim kisebbséget.

MTI



Még több hír