Egy halálos áldozata van egy spanyol vegyi üzemben történt robbanásnak
Egy halálos áldozata és hat sérültje van annak a robbanásnak, amely egy petrolkémiai üzemben történt a kelet-spanyolországi Tarragona városa közelében.

A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltóktól származó első információk szerint két sérült állapota súlyos. A hatóságok egy eltűnt személyt keresnek.
A halálos áldozatra nem a gyár területén, hanem egy közeli házban bukkantak, amely részben beomlott, feltételezhetően a robbanás erejétől.
A külterületen található gyárat kora este óriási robbanás rázta meg, ezt követően lángok csaptak fel az épületből és feketén gomolygó füst, amit kilométerekről is látni lehet. Az oltási munkálatok továbbra is tartanak.
A polgári védelem arra szólította fel a közelben, La Canonge és Vila-Seca településen élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn. Később azt közölték: a levegőbe került anyagok nem mérgezők, viszont irritálhatják a nyálkahártyát és hányingert okozhatnak.
A robbanás okát egyelőre nem tudni pontosan. Az üzemben nagy mennyiségben állítanak elő etilén-oxidot, amelyet egyebek mellett fagyállókban, oldószerekben, festékekben, műanyag termékekben alkalmazott propilén-glikol készítésénél használnak.
A környéken időközben helyreállt az átmenetileg felfüggesztett vasúti közlekedés és korlátozott autóforgalom is.
Forrás: MTI
Még több hír

Az izraeli hadsereg légicsapást mért a libanoni Szajda várostól délre fekvő Tebne területére
Az izraeli hadsereg által megtámadott Tebne régió a Litani folyótól északra található.