Akadályozni próbálják a szíriai Alkotmánybizottság munkáját

Vannak fenyegetések a szíriai Alkotmánybizottság ENSZ genfi irodájában folyó munkájának megakadályozására, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

1312359

Lavrov Pradeep Kumar Gyawali nepáli külügyminiszterrel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatóján beszélt a szíriai Alkotmánybizottság munkájáról.

Elmondta, hogy a szíriai Alkotmánybizottság első ülése kedvezően zajlott, jelenleg a felek egyetértenek a Bizottság által érintett témákról.

Hozzátette, hogy a nyugati országok korábban próbálták akadályozni a szíriai Alkotmánybizottság munkáját, s a munkával kapcsolatos fenyegetések most is fennállnak:

„Sokan akarják, hogy a szíriai Alkotmánybizottság munkája sikertelen legyen, s ezzel jogosnak tüntethessék fel a szíriai katonai beavatkozást” – mondta a külügyminiszter.

Lavrov rámutatott: Szíria ügyében követni kell az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254 számú határozatát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254 határozata 2015. december 18-án egyhangú szavazással elfogadta a szíriai tűzszünet azonnali bevezetését, és felhívást intéz a politikai megoldásra.

Még több hír