Az USA ezer katonát küld a Közel-Keletre

Patrick Shanahan, az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere közölte, hogy az Ománi-öbölben történt robbanások miatt ezer katonát küldenek a Közel-Keletre.

1220423
Az USA ezer katonát küld a Közel-Keletre

"A CENTCOM az amerikai hadsereg központi parancsnoksága további katonát kért, azzal összefüggésben tanácskozást tartottunk az amerikai hadsereg vezérkarával, és a Fehér Házzal, a közel-keleti légi-, tengeri- és szárazföldi kihívások elleni védelem érdekében hozzávetőleg ezer katona küldésére kaptak megbízatást."- jelentette be Shanahan.

A térségben történt robbanásokról is ejtett szót Shanahan, és elmondta: "A legutóbbi támadások megerősítik azt az értesülést, amely szerint az iráni erők és az Irán támogatását élvező csoportok tanúsítanak ellenséges hozzáállást, amely fenyegeti az amerikai alkalmazottakat, és érdekeket."

Az Egyesült Államok nem akar háborút Iránnal, hangoztatta Shanahan.

"Az a lépés, amit ma tettünk, kizárólag a térségben tevékenykedő katonai személyzetünk védelmét és biztonságát, és a nemzeti érdekeink védelmét célozza. Továbbra is fokozott figyelmmel kísérjük a helyzetet, hírszerzési információk alapján erősíthetjük a katonai jelenlétünket e régióban."- tette hozzá az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere

Az Egyesült Államok a közelmúltban az USS Abraham Lincoln repülőgép-anyahajókat, egy kétéltű leszálló hajót, négy bombázót és Patriot üteget küldött a Perzsa-öböl térségébe.  



Még több hír