A német alkotmányvédelem ellenőrzés alá veszi a legnagyobb ellenzéki pártot

A szabad, demokratikus berendezkedés elleni esetleges törekvések feltárását célzó ellenőrzés alá veti a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) a legnagyobb ellenzéki erőt, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali pártot

1127032
A német alkotmányvédelem ellenőrzés alá veszi a legnagyobb ellenzéki pártot

A BfV keddi közleménye szerint nyilvános adatok előzetes elemzése alapján a párt egészét a további ellenőrzést igénylő esetek (Prüffall) közé sorolták be, a párt ifjúsági szervezetét (Junge Alternative - JA) és egyik platformját, az A szárny (Der Flügel) elnevezésű szerveződését pedig a gyanús esetek (Verdachtsfall) közé.
    Thomas Haldenwang, a BfV elnöke a döntést indokolva hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat "a demokrácia korai figyelmeztető rendszereként" köteles intézkedni, ha "alkotmányellenes irányultság" jelei mutatkoznak egy párt vagy egy párt valamely részének tevékenységében.
    Az AfD tiltakozott az alkotmányvédelmi hivatal lépése ellen. Alexander Gauland társelnök közölte, hogy megpróbálják jogi eszközökkel megakadályozni a hivatal ellenőrzését. Alice Weidel, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) társelnöke kiemelte, hogy a BfV fellépése az AfD ellen "versenytorzítás a politikai versenyben".
    A BfV közleménye szerint a további ellenőrzést igénylő eset besorolás azt jelenti, hogy folytatják és elmélyítik a nyilvános adatok gyűjtését és rendszeres elemzés alá veszik a párt nyilvános tevékenységét. Személyekre vonatkozó elemzést azonban nem végeznek, nem tárolnak személyes adatokat és nem alkalmaznak hírszerzési módszereket.
    A gyanús eset besorolás azt jelenti, hogy nemcsak nyilvánosan elérhető adatokat elemeznek, hanem hírszerzési munkamódszereket is alkalmazhatnak a vizsgálat során, amely egyes személyekre is kiterjedhet és személyes adatok rögzítésével, tárolásával is járhat.
    A közleményben az AfD egészének tevékenységéről kiemelték: az előzetes elemzések alapján vannak arra utaló jelek, hogy a párt politikája a szabadságon alapuló demokratikus rend ellen irányul, de ezek a támpontok nem elégségesek a gyanús eset besoroláshoz. 
    Hozzátették, hogy a további ellenőrzést legfőképpen a "népi-nacionalista", valamint a "muszlimellenes és egyéb idegen-, és kisebbségellenes" megnyilvánulások teszik szükségessé.
    A JA-ról - amely a német sajtó szerint szoros kapcsolatban van a BfV megfigyelése alatt álló, szélsőjobboldaliként számon tartott Identitárius Mozgalommal (Identitäre Bewegung) - a közleményben a többi között kiemelték: "nyomós támpontok" támasztják alá, hogy "szélsőséges törekvésről van szó", programja és tisztségviselőinek számos kijelentése "egyértelműen sérti" az emberi méltóság alkotmányos garanciáját.
    A német sajtóban a radikális, széles körben szélsőjobboldalinak nevezett politikusok csoportosulásaként számon tartott A szárny tevékenységéről a közleményben kiemelték: a szerveződés "politikai koncepciója a külföldiek, migránsok, különösen a muszlimok, valamint a politikailag másként gondolkodók kirekesztésére, megvetésére és messzemenő jogfosztására irányul", ami sérti az emberi méltóság védelme, a demokrácia és a jogállamiság elvét. Hozzátették, hogy "a nemzetiszocializmus relativizálása vörös fonálként húzódik végig" a platform képviselőinek megnyilvánulásaiban.

Forrás: MTI



Még több hír