Rekordszintet ért el a globális kokain- és ópiumtermelés

A jelentés megállapításai szerint, míg 2015-ben 250 millióan használtak életükben legalább egy alkalommal kábítószert, ez a szám 2016-ban 275 millióra nőtt.

1000878
Rekordszintet ért el a globális kokain- és ópiumtermelés

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) 2018-as globális jelentése kiemelte, hogy az emberi egészséget fenyegető egyik legnagyobb veszélyt a vényköteles gyógyszerek nem gyógyászati célokból való felhasználása jelenti.

A jelentés megállapításai szerint, míg 2015-ben 250 millióan használtak életükben legalább egy alkalommal kábítószert, ez a szám 2016-ban 275 millióra nőtt.

Ez az adat a világ 15-64 év közötti lakosságának 5,6 százalékának felel meg.

2016-ban az egész világon 31 millió személy küzdött különböző kábítószerekkel kapcsolatos problémákkal, beleértve a kábítószer-függőséget is.

A jelentés felhívja rá a figyelmet, hogy a kábítószer-használatot legkorábban 12-14 éves korban kezdték meg és a kábítószer-függőség 18-25 év között tetőzik.

A jelentés megjegyzi, hogy az összes kábítószer-fogyasztó 33 százaléka nő, és bár összességében kevesebb nő fogyaszt drogokat, mint férfi, azonban náluk az egyszeri kábítószer-fogyasztást követően hamarabb alakul ki függőség.

A jelentés kiemeli, hogy 2015-ben 450 ezer ember vesztette életét kábítószer-használattal összefüggésben, és a WHO adatai szerint a halottak közül 167 ezer 750 személy közvetlenül a fogyasztás miatt, többségében kábítószer-túladagolás következtében hunyt el.

A jelentés megállapítja, hogy 2016-ban az egész világon 87 tonna opioidot foglaltak le a biztonsági erők, ez az arány ugyanekkora volt lefoglalt heroin tekintetében is.

2016-ban körülbelül 1,410 tonnával rekordot döntött a globális kokain-termesztés, és míg Afrika és Ázsia vált a kokainkereskedelem és fogyasztás központjává, a kokain nagy része Kolumbiából érkezik.

A jelentés kiemeli, hogy 2016 és 2017 között az ópiumtermelés 65 százalékos növekedést mutatva elérte a 10,500 tonnát, és ez a legmagasabb szint azóta, hogy az UNODC a 21. század elkezdte figyelni ezt az adatot.



Még több hír