Történelmi csúcstalálkozó Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között

Trump és Kim körülbelül 40 percig tárgyalt.

990939
Történelmi csúcstalálkozó Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között

Történelmi csúcstalálkozó volt Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között Szingapúrban

Találkozott Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető a szigapúri Szentosza szigetén. A történelmi jelentőségű szingapúri csúcstalálkozó után Trump és Kim közös tájékoztatót tartott.

Trump és Kim körülbelül 40 percig tárgyalt négyszemközt, kizárólag tolmácsok társaságában. Majd Trump  az észak-koreai vezetővel  a Capella szálloda hosszú teraszán sétált végig. Majd elkezdődött egy szélesebb körű tárgyalás, amelyen már tanácsadók is részt vettek.

Trump amerikai elnök az észak-koreai atomprogram felszámolására utalt.

A vártnál jobban sikerült a Szingapúrban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó. – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Az ebédet követően a két vezető rövid sétát tett, majd Trump mondott néhány szót a sajtónak. Egyebek között kijelentette, hogy fantasztikus találkozó volt, komoly haladást értek el.

Majd a küldöttségek közötti tárgyalásokra kerül sor.



Még több hír