Karnevál a belgiumi Török Faluban

Ismét megrendezték a Belgium „török falvaként” is ismert Faymonville-ben a hagyományos karnevált.

681205
Karnevál a belgiumi Török Faluban
faymonville, belçika, türk köyü.jpg

Belgiumban évszázadok óta „török falunak” tartják ezt a falut, amely az idei évben és csillagos-holdsarlós zászlókba öltözött. A „Török Falu” néven is ismert Faymonville piros-fehérbe borult a karnevál rendezvényeire.

A környező településekről is érkeztek a mindenféle életkorú résztvevők, és lóháton vonultak fel a török zászlókkal. A szomszédos falvak lakói a különböző nemzetek érdekes népviseleteiben érkeztek, és néptánc-bemutatókkal járultak hozzá az ünnepléshez.

A karneválon, ahol édességgel és innivalóval kínálták a résztvevőket és színes konfettik is hullottak, Belgiumból és a környező országokból is sok török látogató vett részt.

A falu focicsapat, az RFC Turkania "Genç Türkler Birliği" az amatőr ligában játszik csillagos-holdsarlós mezében. Faymonville egyetlen szállójának neve Le Vieux „Az öreg szultán”.

Belgium német határához közel, az Ardennek régiójában mintegy 1000 ember által lakott Faymonville központjában, a ma könyvtárként használt épület bejáratánál márványba vésett csillag és holdsarló, az épület belsejében pedig az ablakokon a török zászló motívuma található.

Már a VIII. századból vannak olyan írásos emlékek, amelyek „török falunak” nevezik Faymonville-t, ahol pedig nem is éltek törökök.

A falu lakói állítólag megtagadták, hogy a keresztes hadjáratokban részt vegyenek. A legelterjedtebb nézet szerint a XVI-XVII. században a falu lakói nem voltak hajlandók megfizetni az egyház által az oszmán birodalom elleni harcra szedett adót, ezért azzal vádolták őket, hogy a muszlimok szövetségesei, ezért nevezték „töröknek” Faymonville lakóit.



Még több hír