Trump és a dél-koreai ügyvezető elnök egyetértett

Donald Trump amerikai elnök és Hvang Kjo Anh, Dél-Korea ideiglenes elnöke washingtoni idő szerint vasárnap este telefonbeszélgetést folytatott, s megállapodott abban, hogy mindkét ország erősíti védelmi erőfeszítéseit Észak-Koreával szemben

661379
Trump és a dél-koreai ügyvezető elnök egyetértett

A Fehér Ház tájékoztatása szerint "a két politikus megállapodott abban, hogy intézkedéseket foganatosít a közös védelmi képességek erősítésére az észak-koreai fenyegetéssel szemben". Az amerikai elnöki hivatal tudatta azt is, hogy Donald Trump megerősítette az Egyesült Államoknak a Koreai Köztársaság megvédése iránti abszolút elkötelezettségét, beleértve a megnövelt elrettentő erő biztosítását is.     Az elnökválasztási kampány idején Donald Trump többször kifejtette, hogy kilátásba helyezi az amerikai csapatok visszavonását a Koreai-félszigetről és Japánból, amennyiben e két ország nem járul hozzá nagyobb mértékben az amerikai haderő állomásoztatásának költségeihez. Az új védelmi miniszter, James Mattis első útja azonban a héten éppen Dél-Koreába és Japánba vezet majd, s ezt az amerikai elnök és a dél-koreai ügyvezető elnök vasárnap esti telefonbeszélgetésében is megerősítette. Hvang Kjo Anh pillanatnyilag Dél-Korea ügyvezető elnöke, mert Park Gun Hje elnököt a szöuli parlament decemberben korrupciós vádak miatt felfüggesztette hivatalából. 
    Az amerikai elnök helyi idő szerint vasárnap folytatott megbeszélést telefonon az Egyesült Arab Emírségek koronahercegével, Mohamed bin Zájid Ál-Nahajannal is.
 

Forrás: MTI



Még több hír