Obama bírálta Trumpot

Obama rendkívül büszkének mondta magát, hogy pártja, a Demokrata Párt utódjául olyan politikust jelölt elnöknek, mint Hillary Clinton, s megígérte, hogy az elkövetkező hetekben intenzíven kampányol mellette.

570644
Obama bírálta Trumpot

Az amerikai elnök rendkívül büszkének mondta magát, hogy pártja, a Demokrata Párt utódjául olyan politikust jelölt elnöknek, mint Hillary Clinton, s megígérte, hogy az elkövetkező hetekben intenzíven kampányol mellette.  "Jóllehet, ez az utolsó kampányom, de minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy az ősszel Hillary Clintont válasszák meg az Egyesült Államok következő elnökének" - mondta Obama elnök a philadelphiai Szépművészeti Múzeum előtti téren összegyűlt és Hillary Clinton nevét skandáló tömegnek.  
    Az elnök, miután felsorolta mindazon intézkedéseket, amelyeket kormánya sikereként könyvel el - köztük például a kötelezővé tett egészségbiztosítást -, hosszasan bírálta Clinton republikánus ellenfelét, Donald Trumpot. "Amit ma a másik oldalon látunk, az nem Abraham Lincoln Republikánus Pártja. Még csak nem is az a szabadságvízió, amelyről Ronald Reagan beszélt" - fogalmazott az elnök és azt állította, hogy a jelenlegi Republikánus Párt nem kínál megoldásokat, szerinte a republikánusok csak hibákat keresnek, dühöt és gyűlöletet szítanak. "Ez nem az az Amerika, amelyet ismerünk. Ez nem az az Amerika, amelyet én ismerek" - szögezte le Obama. 
    Az elnök hangsúlyozta: valóban azt szeretné, hogy Hillary Clinton legyen a következő elnök, s ezt nemcsak a kampánygyűlés heve mondatja vele, és hozzátette, hogy közvetlen tapasztalatból tudja, hogy Clinton milyen kemény és nagy munkabírású politikus. Miközben szerinte "Trump nem olyan pasas, aki tervez, aki a tényekre alapoz". Majd azt fejtegette, mennyire meglepte őt, hogy a dolgozó emberek, elsősorban is a munkások Trumpot támogatják. Az első kommentárok szerint nem véletlen, hogy Obama éppen Pennsylvaniában kampányol most Clinton mellett. Az állam szavazóinak megnyerése kulcsfontosságú az elnökválasztási győzelemhez. A Quinnipiac minapi felmérése szerint Pennsylvaniában Hillary Clinton csak 5 százalékkal vezet Donald Trump előtt, és a republikánus elnökjelölt megsokszorozta kampányrendezvényeit ebben a szövetségi államban.

Forrás: MTI



Még több hír