Televíziós vita zajlott Boris Johnson és Sadiq Khan között

A gazdaság és a bevándorlás kérdésében csaptak össze kedd este a brit EU-tagság és a kilépés hívei a csütörtökre kiírt népszavazás kampányának utolsó, eddigi legnagyobb televíziós vitájában.

515656
Televíziós vita zajlott Boris Johnson és Sadiq Khan között

    Az éjszakába nyúló vitát hatezer fős közönség előtt a Wembley stadion melletti sportcsarnokban rendezték, és a BBC televízió politikai újságírói vezették. 
    A kilépésért kampányoló tábor vitacsoportját a konzervatív párti Boris Johnson, London török származású volt polgármestere, a bennmaradás mellett érvelő politikuscsapatot Johnson munkáspárti utódja, Sadiq Khan, London májusban megválasztott jelenlegi - egyben első muszlim - polgármestere vezette.
    Johnson a szintén konzervatív párti kormányfő, David Cameron EU-párti álláspontjával szemben kampányol a kilépésért, Khan, aki a Munkáspárt, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő tagjaként lett London polgármestere, ugyanakkor Cameron egyik legfőbb szövetségese a népszavazási kampányban.
     Johnson a kedd esti vitában azzal érvelt, hogy a jelenlegi "kiegyensúlyozatlan" bevándorlási rendszer korlátozás nélküli hozzáférést enged az EU-társállamok "510 millió" állampolgárának a brit munkapiachoz, miközben "eltaszítja" a máshonnan érkezőket, akik "hatalmas mértékben" hozzájárulhatnának például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálat (NHS) működéséhez.
    A volt londoni polgármester megismételte azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló, pontozásos módszerre alapuló bevándorlási szabályozást kellene meghonosítania az EU-tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben.
    Ezt a tervet Johnson és a Brexit-párti kampánytábor másik frontembere, Michael Gove igazságügyi miniszter terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosítaná meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálná el a letelepülési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is.
    Ez véget vetne az uniós állampolgárok jelenlegi szabad nagy-britanniai munkavállalásának, jóllehet a már Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-munkavállalókra visszamenőlegesen az új szabályozás nem vonatkozna.
    A tervezett kritériumok között szerepel az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen.
    A kedd esti televíziós vitában Sadiq Khan erre a javaslatra reagálva megjegyezte, hogy Ausztráliában a lakosság arányában számolva kétszer akkora a bevándorlás, mint Nagy-Britanniában. Hozzátette: a bevándorlásból Nagy-Britanniának hatalmas gazdasági, kulturális és társadalmi előnye származik. A londoni polgármester szerint köszönet illeti az NHS-ben és a szociális ellátórendszerben dolgozó 130 ezer külföldi EU-munkavállalót, ugyanúgy, mint a brit oktatásban vagy az építőiparban alkalmazott uniós polgárokat.
    Khan a bevándorlók elleni gyűlöletkeltéssel vádolta Boris Johnsont.
   

Forrás: MTI



Még több hír