Dr. ChristianJohannes Henrich szól a német parlament által elfogadott örmény népirtás javaslatról

Mai témánk a német parlament által elfogadott örmény népirtás javaslat.

515645
Dr. ChristianJohannes Henrich szól a német  parlament által elfogadott örmény népirtás javaslatról

A témával kapcsolatban a német tudós, Dr. Christian Johannes Henrich nyilatkozatait és írásait osztjuk meg önökkel, aki a 2006-ban alapított Délkelet-Európai és Kaukázusi Kutatóintézet egyik alapító és vezetőségi tagja.

Kérdés: Tiszelt Dr. Henrich, mint ön is tudja, a német parlament elfogadta az örmény népirtás javaslatot. Önt meglepte ez a fejlemény?

Nem, egyáltalán nem meglepő a javaslat elfogadása. Miután a múlt évben az enyhített javaslatot elfogadták, a idén a török származású német képviselő, Cem Özdemir nevével fémjelzett “népirtás koncepció” fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a javaslatot elfogadták. Ennek ellenére rendkívül elszomorító.

Kérdés: Ön szerint mi okozhatta, hogy a helyzet idáig fajult?

A német szövetségi parlament az 1915-ös eseményeket népirtásnak akarta látni, és ezt hivatalosan is írásba akarta foglalni. Hasonlóképpen az I. Világháború során az oszmán birodalomban a német náci hadsereg felelősségét is beimserte. Abban az időben számos náci tiszt, sőt tábornok töltött be parancsnoki tisztságet az oszmán hadseregben. Ezt is a Zöld Párt török származású képviselője, Cem Özdemir és a Kereszténydemokrata Egységpárt (CDU) Volker Kauder nevű képviselője kezdeményezésére akarták írásba foglalni.

Mi volt a célja ennek a német szövetségi parlament által elfogadott örmény népirtásra vonatkozó javaslatnak?

Erre ét választ is lehet adni. A hivatalos válasz szerint, Kauder szavaival élve, a népirtás elismerésével le lehet bontani a török és örmény nép közötti akadályt. Ezt azonban én lehetetlennek tartom. Hogy is oldhatná meg a törökök és örmények közötti nézeteltérést egy kívülről jött, előítéletes beavatkozás? Valójában a dolog mögött pártérdekek és erőpolitikai játékok húzódnak. Németországban megfigyelhető a szélsőjobboldal térnyerése. Ezek egyide az AFD (Alternatíva Németországnak) párt. A Zöld Párt pedig gyengülést mutat. A CDU rengeteg szavazatot vesztett. Ezért a popularista megközelítés segítségével, a társadalomban menekültellenes és törökellenes nézeteket terjesztve próbálkoznak a térnyeréssel. Véleményem szerint Cem Özdemir célja ezzel az, hogy megakadályozza, hogy a Zöld Párt még több szavazója álljon át az AFD mögé. Ezért mutat Erdoğan-ellenes viselkedést.

Kérdés: Önnek milyen gondolatai támadtak ezektől a fejleményektől?

Ha tudományos szempontból nézem, szerintem a hozott döntés katasztrófa. Ezzel ismét megakadályozták, hogy egy témát tudományos szempontból viszgáljanak meg és értékeljenek. Politikai szempontból nézve a döntés szégyenletes. Ennek segítségével egy réteg egy másik csoportot kizárva szavazatokat szerez. Nem lenne megengedhető, hogy bármilyen csoport egy másik csoport kipellengérezve akadályozza meg, hogy szavazatokat veszítsen. A helyes az lenne, ha a témát próbálnák a valóság szerint bemutatni. Törökország Németország fontos szövetségese, és az is fog maradni. Ez így volt a múltban, így van most, és így lesz a jövőben is. Azt az energiát, amit most Cem Özdemir és Volker Kauder a javaslat elfogadtatására fordított, inkább az orosz, francia és örmény archívumok feltárására kellett volna fordítaniuk.

Kérdés: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök több tucatszor javasolta, hogy a témát történészek vizsgálják meg. Ön mit gondol erről?

A történészek nem ismerhetik el a most elfogadott javaslatot, mert a német szövetségi parlamentnek, mint minden demokratikus parlamentnek, a hatáskörébe eső kérdésekben kell döntést hoznia. Például amikor a délszláv háború során a légierő a NATO égisze alatt Belgrádot bombázta, a szövetségi parlament úgy döntött, hogy nem minősíti a történteket. Különben alkotmányellenesen cselkedett volna. Az államjog szemszögéből nézve a jogászok egyetértenek abban, hogy ez támadás volt. Szeretném elmondani, hogy egy parlament döntése nem szükségszerűen felel meg a valóságnak. Az ő céljuk alapvetően az, hogy saját politikai véleményüket és biztonságérzetüket biztosítsák.

Kérdés: Miért választották ezt az utat?

Számításba kell vennünk minden politikus gobdolkodásmódját. A politikus azért foglalkozik a valósággal, hogy erejét megőrizze, és hogy politizáljon. Azon gondolkodik, hogy milyen témát hozzon napirendre. A téma az örmény népirtásra vonatkozó javaslat. Én kutatásaim során alaposan megvizsgáltam ezt a témát. Ennek keretében alaklmam níyílt megismerni Törökország elmúlt 200 évének történetét is. Európában mindig is rnedkívül kedvezőtlen képet festettek Törökországról. Ez a kép a média csatornáin kersztül egészen napjainkig fennmaradt. Például a javaslat elfogadása után 2 héttel a német N-TV hírtévé weboldalán egy Erich nevű kollégám az állítólagos gyűjtőtáborokról beszélt, állítása szerint kezdetben az örményeket ezekben a táborokban gyűjtötték össze, majd lemészárolták őket. Ez pedig teljes mértékben egy történelmi hazugság. Semmiféle bizonyíték nincs a gyűjtőtáborok létezésére. Személyesen léptem kapcsolatba ennek az állításnak a terjesztőjével, és megkértem, hogy ismertesse velem, milyen forrásokra alapozza ezeknek a táboroknak a létezését, de mind a mai napig semmiféle választ nem kaptam tőle.

Kérdés: Ön több mint tíz éve kutatja ezt a témát. Mi a véleménye, mi a történelmi iagazság?

Mivel egy rádióműsor keretei közé vagyunk szorítva, megpróbálom ezt a témát csak röviden összefoglalni. Ennek keretében el kell mondanom, hogy az oszmán birodalomban történtek jogsértések. Az oszmán birodalom törvényes örökösének, Törökországnak tisztában kell lennie ezzel. Arról beszélnek, hogy mintegy 6-800.000 örményt mészároltak le. De ugyanakkor mind a nyugati tudósok, mind Németországot, mind a médiát vádolni akarom azzal, hogy senki egy szót sem ejt arról, hogy körülbelül ugyanannyi muszlimot is lemészároltak. Az örmények az orosz hadsereggel közösen vitték véghez ezt a mészárlást a Kaukázusban. Törökország szemszögéből nézve azeri testvéreiket is lemészárolták. A törökök nem hagyhatták ezt figyelmen kívül. Hiszen a török és az azeri testvér nép. Ezeknek a családoknak szomszédai, barátai és rokonai voltak. Hasonlóképpen, az oroszok segítségével az oroszországi örmények beszivárogtak a kelet-anatóliai törökországi örmények közé. Már akkor hajtottak végre erőszakcselekményeket Törökországgal szemben, amikor még nem is álltak háborúban. Az oroszok és örmények által közösen elkövetett mészárlás semmivel sem ártatlanabb, mint a törökök által az örmények ellen elkövetett. Általánosságban véve azt mondanám, hogy ezek nem voltak népirtások. İtt az I. Világháború idején zajló polgárháborúról van szó. A témát alaposabban megvizsgálva két különböző népirtást is megemlíthetünk. Az egyik az oroszok és örmények által Kelet-Anatóliában közösen a muszlimok ellen elkövetett népirtás, a másik a német tisztek által az oszmán hadsereggel elkövetett örmény népirtás. Én személy szerint ezt túlzásnak ítélem meg, de ha mindenképpen ezt a gondolkodásmódot akarjuk magunkévá tenni, akkor el kell ismernünk, hogy nem egy, hanem két különálló népirtás is történt.

Ha Németország elfogad egy ilyen javaslatot, azzal vajon nem lép a saját lábára? Hiszen ők is bűntársak.

Az alapvető válaszom igen. Ha a német szövetségi parlament a népirtás vádját hozza fel, fel kelll tenni ezt a kérdést. A németek hogyan gondolnak megfizetni ezért a népirtásért? A legfontosabb kérdés azonban a következő. A német parlamnet a Namíbiában a Herrero és Namasz törzsek ellen elkövetett népirtást miért nem akarja beismerni? Hiszen ez a népirták bizonyos és egyértelmű. Az én tanárom, egy professzor a Délnyugat-Afrikában népirtást elkövető Lother von Trotha parancsnok unokaöccse volt. Folyton arról beszélt, hogy az apja testvére népirtást követett el. Ez pedig még több felelősséget ró ránk. İtt a legfontosabb téma az, hogy megakadályozzuk azt, hogy az EU-tagországok Törökországra mutogassanak és leszólják. Szerintem Európának elsősorban ilyen módon kellene gondolkodnia.

Kérdés: És ez a helyzet hogyan befolyásolja a Törökország – EU kapcsolatokat?

Alapvetően ez az Ankara által tanúsított vislkedéstől függ. Mostanáig Erdoğan elnök meglehetősen visszafogott vislekedést tanúsított. Természetesen kifejezte haragját. A török származású német képviselőre irányuló vérvizsgálat itt kedvezőtlen visszhangot keltett. Szerintem azonban egy fordítási hibából fakadó félreértésről van szó. A “romlott vérű” kifejezés ugyanis kétféleképpen értelmezhető, és fennáll a hibás fordítás veszélye. Egyes médiaorgánumok rá is világítottak erre. De ettől eltekintve Erdoğan elnök rendkívül átgondoltan és előrelátóan viselkedett. Törökország németországi nagykövetét visszahívta Ankarába, az ankarai német nagykövetet pedig behívatta a külügyminisztériumba. Ezek olyan diplomáciai lépések, amelyeket mindenképpen meg kellett tenni. Erdoğan elnöknek mindenképpen sokkal hatákonyabb eszközök is lennének a kezében, hogy haragját kifejezze. Például ott van a német hadsereggel kötött katonai szerződés. Visszavonhatná a német légierő Kelet-Anatóliára vonatkozó repülési engedélyét. Vagy érvényteleníthetné az EU-val kötött menekültszerződsét, és szemet hunyhatna a menekültek Edirnéig történő áthaladása felett. Biztos vagyok abban, hogy ez a téma az ankarai külügyminisztériumban asztalon lévő témák egyike.

Kérdés: Ön szerint ennek a javaslatnak van köze az uniós vízummentességhez?

Én azt gondolom, hogy itt éppen a vízummentesség az alapvető kérdés Európában. Bizonyos ellenzéki erők rengeteg érvet próbálnak összegyűjteni, hogy Törökország uniós tagságát megakadályozzák. Szerintük a vízummentesség olyan téma, amelyet el kell utasítani. Ez a téma hosszú ideje nyugtalanítja az EU-t. Ha a törökök vízummentességet kapnak, közvetlenül az EU tagjai is lehetnek. Alapjában véve ez az ellenzék félelme, azt gondolják, hogy 78 millió török akar bevándorolni az EU-ba.

 

Kérdés: Ön hogy látja ezt az eseményt?

Én nem osztom ezt a gondolatot. Személy szerint én 3 évig éltem Törökországban, és a társadalom különböző rétegeiből rengeteg különböző politikai gondolkodású embert megismertem. Szerintem a törökök elégedettek és boldogok, hogy Törökországban élhetnek, és nem foglalkoznak túlzottan a vízumkényszer és a bürokrácia kérdéseivel. Úgy vannak ezzel, mint mi a rokonlátogatással. De nem volt az az érzésem, hogy az emberek összekészített bőrönddel várnak, hogy beözönöljenek Németországba, és ott telepedjenek le. De miért is lenne így. Németország gazdasági helyzete sem jobb. A mi gazdaságunk sokkal inkább stagnál, és nem növekszik. A török gazdaság nagyobb mértékben növekszik, ezért a jövőre vonatkozó kilátások is jobbak. A törökök inkább azt részesítik előnyben, hogy a saját szülőföldjükön, a saját anyanyelvüket használva dolgozhassanak és élhessenek.

 

Kérdés: A jövőre vonatkozva hogyan látja a Törökország – EU kapcsolatokat?

Alapjában véve Európának a jövővel kapcsolatban belátónak kell lennie. Vagy azt mondjuk, hogy szoros barátság fűz minket Törökországhoz, és nyílt tárgyalásokba kell kezdenünk. Valós perspektíva az, hogy Törökország az Európai Unió tagja lesz. Én ezt az utat részesíteném előnyben. Ez a folyamat kissé hosszabb is lehet. Vagy pedig egyértelműen meg kell mondani, hogy Európa Törökország ellen van. Lehetünk barátok, de nem felelünk meg egymás számára, és ne akarjuk az Unióban látni Törökországot. Ennek megfelelően Törökország is eldöntheti, hogy milyen utat akar követni, és ha szükséges, másik közösséghez csatlakozik. Annak idején ott volt a Sanghaji Ötök. Erről akkor volt szó, amikor Erdoğan és Putyin még inkább jóban voltak. Akár igen a válaszunk, akár nem, Törökország joga van ahhoz, hogy egyenes választ kapjon.

 

Kérdés: A német társadalom hogyan fogadta a javaslattal kapcsolatos döntést?

A német társadalom számára nem különösebben fontos ez a javaslat. Ne sokat tudnak róla, így még akiknek van véleményünk, azok is a „Der Spiegel” újságból vagy az ARD által készített Arget filmből tájékozódtak, ezek pedig népirtásnak nevezték a történeteket. Ez a téma nem sok kapcsolatban áll az elmúlt években napirenden lévő témákkal, így nem kelti fel az emberek figyelmét. A török egyetemen mindig próbáltam a németeket jellemezni tanítványaimnak. Röviden: nincs tudásuk semmilyen témában, de olyanok, mintha mindent tudnának. Ebben a kérdésben is, annak ellenére, hogy nincs semmi tudásunk, népirtásnak nyilvánítottuk a történteket.

Kérdés: Milyennek értékeli az örmények álláspontját?

Attól függ, melyik örményekről van szó. Számomra ez sokkal inkább az örmény diaspórával kapcsolatos téma. Természetesen hivatalosan az örmény állam a népirtás elismerését követeli. De ezt a Franciaországban Svájcban és az USA-ban, sőt, Argentínában állami pénzből működő egyesületek táplálják. Amikor Ankarában éltem, a Kurtulus negyedben megismerkedtem örményekkel. Ők teljesen máshogy látták ezt a témát. Számukra ez nem népirtás volt, hanem mindkét fél igazságtalanul viselkedett a másikkal, és egy fekete foltként látták ezt a történelemben. Hasonlóan nyilatkozott az isztambuli örmény pátriárka, Aram Atesyan is. Az Erdoğan köztársasági elnöknek írt levelében ő maga fejtette ki, hogy a döntés hibás. Én is ezen a véleményen voltam, eszerint a Törökországban, törökök között élő örmények sokkal valóságosabban látják a történteket, mint a világon bárhol máshol élők.

 

Kérdés: A téma megvilágítása érdekében elmondaná nekünk, hogy mi történt akkoriban?

A téma vizsgálatához szükséges ismernünk egy kiindulási pontot. Általában csak az 1915-ös eseményeket szokták kipécézni. Szerintem pedig az eseményeket az első örmény forradalmi bizottság megalakulásától, a XIX. század végétől kell vizsgálni. 1829-ben Görögország. Az oszmán birodalom akaratával szemben kivívta függetlenségét. Ugyanebben az időben az oszmán birodalomban élő kisebbségek függetlenségét is támogatták. Az európai birodalmak hasznot akartak húzni ebből a helyzetből, és egyes csoportokat kiválasztottak maguknak. Céljuk az oszmán birodalom meggyengítése volt. Például Franciaország és Oroszország az örmények, Franciaország és Anglia pedig a kurdok iránt mutatott érdeklődést. Az oroszok ugyanakkor a vládok, szerbek és románok iránt is érdeklődést mutatott. Mindenhol, mindenkor a kisebbségek függetlenedési törekvéseit próbálták támogatni. A XIX. század végén az örmény forradalmi bizottságok kifejezetten az oszmán birodalom ellen lendültek támadásba. Elsősorban saját, örmény vallási tisztviselőik ellen szerveztek támadásokat. A vani püspök, az isztambuli pátriárka, sőt, maga II. Abdulhamid szultán ellen is merényletet hajtottak végre. Lerohanták az oszmán bankot. Ezek a terrorcselekmények egyre sűrűbbé váltak. Szem előtt kell tartani, hogy akkoriban az örmény forradalmi csoportok az ifjú törökök mellett álltak. Közös céljuk a monarchia megdöntése volt. Amikor idővel céljaik kezdtek kikristályosodni, az örmény forradalmárok szakítottak az ifjú törökökkel, és saját államot akartak, mert Oroszország azt ígérte nekik,hogy egyesítik Nyugat-Örményországot és Kelet-Örményországot. Ez a lényeg. Az örmények akkoriban hittek az oroszoknak. Azt hitték,hogy az oroszok tényleg létre fognak hozni egy független Örményországot, és saját földjükön nyilváníthatják ki függetlenségüket. De ez az elképzelés soha ne volt valós. Az oroszok valódi célja az volt, hogy a meleg vizű tengerekig, vagyis a Földközi-tengerig eljussanak. Ez volt a valódi tervük. Aztán az események elváltak egymástól. Az örmény csapatok török falvakra támadtak, és a muszlim népességet mészárolták. A földeken és erdőkben dolgozók csak a nők, gyermekek és idősek holttestét találták meg, amikor hazatértek otthonaikba. Erre ők is rátámadtak a legközelebbi örmény falvakra, és mészárolni kezdték az örményeket. Pedig örmény szomszédaiknak nem volt semmi bűnük. A mészárlást terrorista csoportok vitték végbe. De akkoriban ezt ők nem tudták, mert az európai nagyhatalmak megakadályozták, hogy olyan információ szivárogjon ki, amit ők nem akartak közzétenni.

Kérdés: Dr. Henrich, most, hogy műsorunk vége felé közeleg, szeretne még elmondani valamit?

Igen, egy felhívást szeretnék közzétenni. Fel kell hagynunk azzal, hogy az ehhez hasonló történelmi eseményeket a parlamentekben, tanácsokban vagy a médiában vitassuk meg. Minden érintett országnak meg kell nyitnia az archívumait, de ez mind a mai napig nem történt meg. Az érintett országok elsősorban Oroszország és Örményország. A bostoni központú Örmény Szövetségnek is meg kell nyitnia archívumait. A terrorszervezetek ide menekítették archívumaikat. Ez valóban rendkívül fontos. Ha egy történelmi eseményt akarunk értékelni, ezt nem a politika vagy a média, hanem a tudományos kutatás módszerével kell megtennünk.

Kérdés: Vannak erre irányuló erőfeszítések?

Nem, nincsenek. Szinte nem is létezik a témával kapcsolatos tudományos projekt. Ha van, akkor azt a Békéltető és Válságkutató Központok vállalják fel. Ezek is legnagyobb mértékben a békéltető és felelősségvállalási kapcsolatokkal foglalkoznak. Németország is látunk ezzel a témával kapcsolatban tudósok tollából született írásokat. Nagyon kevesen vizsgálják meg az archívumokat. Általában egymás írásaiból idézgetve hoznak létre újabb írásokat. Ez pedig megakadályozza, hogy visszatérjenek az eredeti forrásokhoz. A média így fogadja el a helyzetet, és azt nyilatkozzák, hogy a tudósok nagy része a népirtás mellett foglal állást. Pedig az én véleményem az, hogy ha a tudósok valóban az archívumokat vizsgálnák meg, éppen ellenkező következtetésre jutnának, és így polarizáltabb vélemények alakulnának ki. Az alapvető felelősségünk ez. A témát a politika eszközévé teszik, és érzelmi alapon ítélik meg. Ebben a témában vissza kell térni a tudományos alapokhoz és a tudományos megközelítéshez.

Kedves Dr. Henrich, nagyon köszönjük a tájékoztatást!

 



Még több hír