A magyar-kirgiz kapcsolatok fejlesztésének új korszaka nyílhat meg

A Magyarország és Kirgizisztán közötti kapcsolatok fejlesztésének új korszaka nyílhat meg - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban, miután fogadta a kirgiz parlament elnökét.

508229
A magyar-kirgiz kapcsolatok fejlesztésének új korszaka nyílhat meg

A házelnök kiemelte: Magyarország a közép-európai, Kirgizisztán pedig a közép-ázsiai régió tagjaként fényes jövő elé néz, és a két ország e térségek együttműködésének motorjává akar válni.
    Kövér László emlékeztetett: néhány hete tett hivatalos látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kirgizisztánban. 
    A kétoldalú együttműködésnek nemcsak a gazdaságra és a kereskedelemre kell kiterjednie, hanem az oktatásra és a kultúrára is - vélekedett. Közölte: Magyarország 25 kirgiz diáknak kínál ösztöndíjat itteni felsőfokú tanulmányaikhoz a Stipendium Hungaricum program keretében.
    A házelnök úgy látja, nemzetközi együttműködésre is van lehetőség, arra, hogy Magyarország és Kirgizisztán tágabb térségeket igyekezzen összekötni: az Európai Uniót és az eurázsiai gazdasági közösséget.
    Ebben az együttműködési rendszerben a magyar Országgyűlés is szeretne szerepet vállalni, ezt elsősorban a tapasztalatai átadásával tenné, valamint a kormányok és a társadalmak ösztönzésével - mondta. Hozzátette: ezt a szándékot erősítették meg a sajtótájékoztató előtt a parlamentek közötti együttműködési megállapodás aláírásával.
    Csinibaj Akunovics Turszunbekov hangsúlyozta: látogatása új fejezetet nyithat Magyarország és Kirgizisztán együttműködésének fejlesztésében, erre mindkét ország részéről megvan a szándék.
    Közölte: a megbeszélésen áttekintették az együttműködési lehetőségek széles körét, gazdasági, kulturális és oktatási kérdéseket. A gazdasági kapcsolatokat illetően úgy vélte, ezen a területen nagy lehetőségek kínálkoznak. Emellett törekednek az oktatási, kulturális és tudományos intézmények együttműködésének bővítésére - fűzte hozzá.
    A kirgiz parlament elnöke megjegyezte: mindkét ország törekszik a szoros együttműködésre a nemzetközi szervezetekben is.
    Végül felidézte: péntek délelőtt találkozott Áder János köztársasági elnökkel, csütörtökön pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett.

Forrás: MTI



Még több hír