Százával tűnnek el a migránsok Görögországból

Meghaladja az 54 ezret a Görögországban tartózkodó bevándorlók száma. Közülük naponta néhány százan egyszerűen eltűnnek – hangzott el az M1 Híradójában.

495185
Százával tűnnek el a migránsok Görögországból

 

Észak-Görögországból jelentik a legtöbb hírt az eltűnő menekültekről - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója, aki szerint ez nem meglepő, hiszen ez a rész közel van a bolgár és a macedón határhoz is.
Közben Bulgária kerítést épít határának azokon a szakaszain, ahol a migránsok Görögország felől rendszeresen átszöknek az országba.

Bulgária Törökországgal közös határán is folytatja a kerítésépítést, ugyanis – mint indokolták – amióta akadozik az Égei-tengeren való átkelés, azóta erősödik a Törökországból Bulgáriába érkezők száma.

MTI



Még több hír