Megdöbbentő hírek a Boko Haram parancsnokáról

A Nigériában elfogott Boko Haram-parancsnok nincs tisztában az Iszlám alapelveivel, nem tud imádkozni és Koránt olvasni sem.

354351
Megdöbbentő hírek a Boko Haram parancsnokáról

A Nigériában tevékenykedő, számos véres merényletért felelős Boko Haram terrorszervezet egyik parancsnokát, Bulama Modut foglyul ejtette a nigériai hadsereg. A kihallgatások során a parancsnok beismerte, hogy fogalma sincs az Iszlám vallás alapjairól, nem tud imádkozni és Koránt olvasni sem.
A nigériai hadsereg Bulakuri térségében indított hadművelete során elfogott Bulama Modu nevű parancsnok kihallgatásáról készült felvételeket megosztották a sajtóval is. A felvételekről kiderül, hogy terrorszervezet parancsnoka nincs tisztában az Iszlám alapjaival, nem tud imádkozni és Koránt olvasni sem.
A felvételekről nyilatkozó katonai szóvivő, Szani Oszman elmondta, hogy a kihallgatások során a terroristák parancsnoka bevallotta, hogy imádkozni és Koránt olvasni sem tud, és hozzá hasonlóan a terrorszervezet számos tagjának fogalma sincs még az Iszlám legalapvetőbb kérdéseiről sem.
A Boko Haram terrorszervezet saját állítása szerint egy "Iszlám államot" hozott létre Nigéria Borno tartományában, és ezzel az ürüggyel számos fegyveres támadást és merényletet indítanak. A nigériai hadsereg hadműveletei során a terrorszervezet sok fegyveresét sikerült kézre keríteni.
A Boko Haram terrorszervezet elsősorban Nigéria északkeleti részén, Borno, Adamawa és Yobe tartományokban fejti ki tevékenységét. Az elmúlt 6 évben több tízezer ember vesztette életét az erőszakcselekményekben.


Címkék:

Még több hír