A TIKA irodájába látogatott a Magyar Turán Alapítvány elnöke

Bíró András elnök udvariassági látogatást tett a budapesti irodában.

1834800
A TIKA irodájába látogatott a Magyar Turán Alapítvány elnöke
PHOTO-2022-05-29-01-06-05.jpg

A TIKA irodájába látogatott a Magyar Turán Alapítvány elnöke

 

A Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) budapesti irodájába tett udvariassági látogatást Bíró András, a Magyar Turán Alapítvány elnöke.

Az irodában a TIKA elnökhelyettese, Dr. Mahmut Çevik és magyarországi koordinátora, Elif Türkislamoğlu fogadta és tárgyalt Bíró Andrással. A tárgyalás során az augusztusban rendezendő Kurultáj volt a téma, ahová egyúttal a TIKA hivatalos meghívást is kapott.

Emellett szóba kerültek a jövőbeli együttműködés lehetőségei is. Bíró András egyben tájékoztatta a TIKA képviselőit az Alapítvány tevékenységéről is, és gondoltatcserét tartottak a közös projektek kapcsán is.

A TIKA képviselői köszönetet mondtak a Magyar Turán Alapítvány, Európa egyik legnagyobb hagyományőrző szervezete eddig végzett munkájáért, és további sikereket kívántak a türk világ szolgálatában is végzett tevékenységükhöz.

Ahmet Barışçıl, Budapest



Még több hír