A legmagasabb szintű utasbiztonságnak is megfelel a THY

A Török Légitársaság (THY) a legmagasabb szintű utasbiztonság érdekében kifejlesztett SAFA (The Safety Assessment of Foreign Aircraft Programme) vizsgálatokon Európa legjobbjai között végzett.

1638074
A legmagasabb szintű utasbiztonságnak is megfelel a THY

Bilal Ekşi, a THY vezérigazgatója a közösségi médiában kiemelte: mindig is biztonságban és kényelemben repültek.

„Az elmúlt egy évben gépeinket 25 országban 54 alkalommal vetették alá SAFA biztonsági felülvizsgálatnak. Büszkék vagyunk rá, hogy 0,269 SAFA ponttal Európa legjobbjai között vagyunk!” – jelentette ki Ekşi.

A SAFA vizsgálatai a külföldi légitársaságok Európai Unió tagországai közötti műveleteiben a repülőgépek felszállás előtti biztonsági felülvizsgálatát foglalják magukba. Ennek során nem a karbantartást és a repülőképes állapotot, hanem azt vizsgálják, hogy a légi jármű teljesíti-e a nemzetközi előírásokat a repülésbiztonság kapcsán.

A felülvizsgálat során a repülőgép fizikai állapotát, a pilótafülkében és a fedélzeten szükséges feltételeket ellenőrzik, s célja, hogy az út során az utasok biztonságához szükséges előírásokat a legmagasabb szinten betartsák. 



Még több hír