Török Zenei Kultúra

A klasszikus török zene két alapvető osztálya van, vallásos és nem vallásos. Ahmet Say zenei írónak a Mi A Zene, Milyen Művészet?, Törökország Zenei Atlasza, valamint Zenei Enciklopédia című könyvei elbeszélése szerint, a vallásos zenének két ága van, az egyik a mecseti, a másik a misztikus zene.   A nem vallásos zenét a szöveges és hangszeres zenei formák jellemzik. A nem vallásos zenére jellemző dallammodellek vannak. A melodikus-ritmikus képletben helyet elfoglaló forrás a dallammodell. Minden dallammodell különböző hangmagasságokból áll. A dallammodellekben a hangmagasság magas vagy alacsony irányú változást mutat, és a változás egy oktettben vagy két különböző oktettben látható. Bár a dallammodellek többségének a hangja megegyezik, a nevük a lefutásbeli különbségek miatt változik, és újabb dallammodellé átalakul. Emellett a dallammodellek modulációs tulajdonságai is vannak. Egy dallammodellt más dallammodellel lehet modulálni, a modell akár összes, akár egyetlen hangja használtható a modulációhoz. A Klasszikus török zenének ízt ad a kvintett, négyes, hármas vagy kisebb hangsorrend. Ahmet Say szerint a dallammodellekben más kis változások is észlelhetők.

Akárcsak a klasszikus török zenében, a népzenében és a szúfi zenében 17 zenefüggöny létezik. Azok a kómának nevezett apró résekből állnak. Egy teljes zenefüggönyben kilenc kóma található. A kóma önmagába használható, vagy kis terek kombinálásával is kialakítható. A klasszikus török zene másik jellemzője az eredeti ritmikus rendszer. A rítmusmintákat usûlnak nevezik. A Nîm Sofyan, Semaî, Sofyan, Türk Aksağı, Yürük Semai, Devr-i Turan, Devr-i Hindi, Düyek, Müsemmen, Aksak Evfer, Raks Aksağı, Aksak Semai valamint Oynak elnevezésű usûl létezik. A klasszikus török zenében modális hangnemű dalok szerkezete vagy motívumokból vagy mondákból áll, és az ütemtől függ. Két alapvető módszer van, egyszerű és összetett. Az egyszerű usûl a kétütemű Nim Sofyan és a háromütemű Semaî. A négy és nagyobb üteműeket az összetett usûloknak nevezik. A módszer ütését darbnak vagy vurusnak nevezik. A jobb kéz jobb térdre ütését a dümnek,a balk kéz bal térdre ütését a teknek nevezik, ha egymás után ütögetjük a jobb és a bal kezet, a bal térd bal kézzel ütésével kialakított módszert a te-kének, a bal kéz térdre egymás után kétszer ütését a te-eknek, a jobb kéz jobb térdre rövid, bal kéz bal térdre hosszú ütését a te-kâ-nak; a tâ szótag során két kéz magasra, és a hek szótag során két kéz térdre ütését a tâ-heknek nevezik. Olyan usûlok is vannak, amelyek figyelmen kívül hagyják a düm erős, és a tek gyenge a szerkezetben.

Ahmet Say zenei író szerint a klasszikus török zene kiváló művészei mestereknél tanultak, azt a mesknek nevezik. A mesk arab eredetű szó, és tanulást, tanítást jelent. Jóllehet egymáshoz hasonló vonásai vannak a klasszikus török zenének, az arab és az iráni zenének, műszaki szempontból teljesen eltérnek.