A török zenei kultúra

A zenéről szóló műsorunk mai sorozatában szó esik Prof Dr Ali Uçannak a Török Zenei Kultúra című művében említett információkról. Eszerint a húnok léptek a történelem színpadára, akkor több török törzs volt, amelyek függetlenek voltak egymástól, és  élték meg saját kultúrájukat, külön hangszereik voltak, biztosan annak köszönheti a sokszínűségét a török zene. Prof Dr Ali Uçan arra emlékeztet, hogy törökök nyugatra, keletre, északra, délre vándoroltak, a saját kultúrájukat, művészetet, zenét velük együtt vitték el, azzal összefüggésben jakutok északra, csuvasok nyugatra vándoroltak, a nyelvük nem hasonlít a mai török nyelvre,és teljesen más zenei kultúrával rendelkeztek, annak oka az lehet, hogy új honukban más kultúrák hatással lettek a kultúrájukra.

A húnok ős atyai zenei kultúrájára vonatkozó kevés információ és dokumentum áll rendelkezésre. Az említett korban alkotott hangszeres zeneművek és dalok szoros kapcsolatban voltak a török nyelvvel és nyelvjárással. Ogün Atilla Budaknak a Török Zene Eredete / Átalakulása című könyve szerint, a törökök legrégebbi zenéje mitikus (legendás) és epikus jellegű, egyszerű, őszinte és lelkes volt. Az alacsony hangú zene dallamai bizonyos időközönként két hangból álltak, idővel a harmóniák négy hangból álltak. Abban az időszakban a zenei improvizáció, és hagyomány fontos szerepet játszott. A sámánok társadalomban elismert helyzetben voltak, csak ők énekelhettek. Az Altajok környékén   népénekeseket kamnak, kirgizok a bakszınak, tonguzok a sámánnak, jakutok az ojunnak, ogurok az ozannak hívtak, és sok nevei vannak a sámánoknak.

Doc Dr Merdan Güvennek az Elmúlt Tíz Év Dala című műve szerint a kam művészeti tehetséggel rendelkezik, női sámánokat katunnak neveztek, azok varázsdallamokat énekeltek, és reprezentatív táncokat adtak elő. Ogün Atilla Budak szerint, a fiatal sámánjelöltet nevelte a mester sámán. A kamok sajátos viseletben jártak, álarcot viseltek, lófarkat a fejükön, szarvakat a nyakukon. Hangszereken játszottak. Doc Dr Merdan Güven szerint, a sámánhagyomány háza Belső-Ázsia. A kamok, sámánok és bakszık hangszereken játszottak, és énekeltek. A sámán szertartás során dobon vagy  kobozon játszott, és  varázsdallamokat énekelt. Az emberi hang és a hangszer fontosabb szerepe van a dalban, különösen dob és tamburin volt a legnépszerűbb hangszer. Annak következtében koboz első mintái jelentek meg. Kapcsolat volt a zene és  a sámán mozgásai között. A sámán bal kezén tartotta a dobot, és jobb kezén az orbu nevű dobverőt. A dobverő sima volt, és azt szőrös állatbőrrel borították, hogy finom hangot adjon. A bakşzık monoton hanggal énekeltek, és kobozon játszottak. A sámán olyan dalt énekelt, amely több részét csak maga értette.

A török bahşınak nevezett költők a temetési szertartások, lakodalmak és különböző rendezvények alkalmából dicsérték az uralkodót, a veterán hősöket, és felolvasták a legendákat. Azok a szertartások során elhangzott eposzok, gyászdalok kezdetben vallási minőségűek voltak, de idővel azt vesztették. A gyászszertartáson és a marhavadászat során elhangzott versek a török költészet legrégebbi mintái. A yır és a koşuk nevet viselő verseket mondták, és kobozon játszottak. A hangszeres zeneműveket a gök, a dalokat vagy az ır vagy a dule néven említették. Az uralkodó sátra előtt a gök nevű hangszeres zeneműveket adták elő. Az ussak vagy buselik nevű hangszeres zeneműveket élénken adták elő. Doc Dr Merdan Güven szerint az első verseknek dallammal adtak hangot. Az Alp Er Tunga Legenda szerint az Alp Er Tunga Gyászdal a szóban forgó időszakban írt első népdal, amely rendelkezik egy történettel.