Ara Güler kiállítását nyitotta meg New Yorkban Erdoğan

A nagy művészek tovább élnek haláluk után is, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1275696
Ara Güler kiállítását nyitotta meg New Yorkban Erdoğan
erdogan ara guler sergisi1.jpg
erdogan ara guler sergisi2.jpg
erdogan ara guler sergisi3.jpg

A köztársasági elnök az ENSZ 74. Közgyűlése keretében tartózkodik New Yorkban, ahol az Alexander Hamilton vámházban megnyitotta Ara Güler kiállítását, és részt vett Fahir Atakoğlu zenei bemutatóján.

Elmondta, hogy a kiállítást korábban nagy érdeklődéssel fogadták Kyotóban, Londonban és Párizsban is, most pedig az amerikai művészetrajongók is megtekinthetik.

Ara Gülerről elmondta, hogy a békében és testvériségben szívből hívő ember volt, s mély jelentést hordoz, hogy az emléke megőrzésére rendezett kiállítás időpontja éppen egybeesik az ENSZ közgyűlésével.

„A kultúra és művészet hidat képez a közösségek között. Ezért remélem, hogy a területén valóban világhírű Ara Güler alkotásai utat találnak a világ minden tájáról New Yorkba érkező változatos kultúrákhoz és nemzetekhez” – mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan a tavaly elhunyt, a „Leica mesterének” is nevezett fotóművész és fotóriporter, Ara Güler fotóművészetét Törökország egyik legnagyobb értékének nevezte:

„Ara Güler ’a történelmet gépével író fotóriporternek’ nevezte magát. A nagy művészek hátrahagyott alkotásaik által tovább élnek haláluk után is. A nagy mester, Ara Güler is történelmet írt objektívjével, alkotásai ott vannak a világ kiemelkedő múzeumjaiban és gyűjteményeiben, fényképeivel milliókhoz jutott el” – emelte ki Erdoğan.

A török köztársasági elnök beszédét követően megnyitotta a kiállítást, majd ő maga is megtekintette a kiállított alkotásokat, és tájékozódott róluk.

 



Még több hír