Kezdetét vette a Török Filmhét Ammanban

Az Ertuğrul 1890 című film nyitotta meg a Török Filmhetet Jordánia fővárosában, Ammanban.

1274577
Kezdetét vette a Török Filmhét Ammanban

A Yunus Emre Intézet (YEE) által szervezett rendezvényt megnyitották egy szálloda mozi minőségű vetítőtermében, a rendezvény megnyitóján részt vettek a török diplomaták mellett a Jordániában élő törökök, jordániaiak és más országokból érkező vendégek is.

A megtörtént eseményekről szóló Ertuğrul 1890 című film, ami Törökország és Japán közös alkotása, nyitotta meg a rendezvényt.

Az ammani Yunus Emre Intézet igazgatója, Cengiz Eroğlu elmondta, hogy öt napig tart a török filmhét, és a világszerte legnépszerűbb filmek kapnak helyet a bemutatandó filmek között.

Eroğlu kijelentette, hogy a műsorra tűzött filmek között szerepel az Ertuğrul 1890, a Kardeşim Benim, az Unutursam Fısılda, az Ali Baba és Yedi Cüceler, valamint a Direniş Karatay.

Eroğlu arról is tájékoztatott, hogy a Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium Filmművészeti Főigazgatóságának támogatásával rendezték a török filmhetet, és azt várják, hogy a rendezvényt hagyományossá tegyék a jövőben.

 



Még több hír