Antalya arca lenne John Abraham

Szerelmes Antalyába, és a város arca akar lenni Indiában, jelentette ki John Abraham Bollywoodi színész.

842732
Antalya arca lenne John Abraham

John Abraham Antalya kormányzóját, Münir Karaloğlut látogatta meg hivatalában.

A látogatás során mondott beszédében Abraham elmondta, hogy a futballcsapat, amelynek tulajdonosa, Antalyában edzőtáborozik, s ezért tartózkodik ő is a városban, ahol korábban már filmet is forgatott, és a város teljesen lenyűgözte.

Abraham felhívta a figyelmet az Indiai Filmprodukciós Központ (Bollywood) Törökországgal való kapcsolatára is:

„Tavaly egy hónapig forgattam Antalyában, és szerelmes lettem a városba! Én akarok lenni Antalya arca Indiában. A sport és kultúra területén Antalyát ott, Indiát pedig itt szeretném képviselni. Kész vagyok kivenni a részemet ebből a feladatból” - mondta.

Bollywood híressége hozzátette: főként azért fog megtenni mindent, hogy az indiai futballcsapatok is Antalyát válasszák.

Antalja kormányzója, Münir Karaloğlu örömét fejezte ki a látogatás kapcsán, és köszönetet mondott John Abrahamnak, amiért hozzájárul a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez a sport és kultúra területén. Emellett örömét fejezte ki amiatt is, hogy futballcsapata Antalyába jött edzőtáborra, és hozzátette: reméli, hogy minden területen sikerült fejleszteni Törökország és India kapcsolatait.

Karaloğlu kormányzó a látogatás végén egy vázát is átadott ajándékba Abrahamnak.

 



Még több hír