Már tervezik az Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását

A New Line stúdió már tervezi a magyarországi mozikban csütörtökön debütált Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását - számolt be a The Hollywood Reporter

803752
Már tervezik az Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását

A portál értesülései szerint a forgatókönyvírók egyike, Gary Dauberman már alá is írta a szerződést a következő részre, Andy Muschietti rendező pedig szintén készen áll a folytatásra, noha vele eddig nem született megállapodás.
    A folytatás, avagy a Chapter Two (Második fejezet), produceri munkáit ugyancsak Barbara Muschietti, Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg végzik.
    Stephen King története egy csapat gyerekről szól, akik összeállnak, hogy legyőzzék a városukat rettegésben tartó démont. A regény két különböző idősíkon - gyerekként és felnőttként - mutatja be a főszereplők életét.
    A New Line adaptációjában az első film csak a gyerekkora koncentrál és a múltban játszódik, míg a következő rész a jelenre és a már felnőtt karakterekre fog fókuszálni.
    A könyvben a múlt az 1950-es, míg a mozifilmben az 1980-as években játszódik.
    Egyelőre nem tudni, hogy a Chapter Two-ban feltűnnek-e az új rész gyerekszereplői. A források szerint bár a történet 27 évvel később játszódik, lesznek benne visszatekintések a múltba, akárcsak a könyvben, ami azt jelenti, hogy szükség lesz az ifjú sztárok közreműködésére is, hacsak nem a mostani részből vágnak ki jeleneteket.
    A folytatás valószínűleg 2019-ben kerül a mozikba.

Forrás: MTI



Még több hír