Heti Kommentárunk 74

Can ACUN, a SETA külpolitikai kutatójának elemzését osztjuk meg

1647331
Heti Kommentárunk 74

Miközben folyik a Törökország által Észak-Irakban a PKK terrorszervezet ellen indított Pençe Şimşek és Yıldırım hadművelet, mostanáig közel 150 terroristát tettek ártalmatlanná. A Török Fegyveres Erők (TFE) a nyári hónapokban várhatólag szélesíti hadműveleteit. Törökország ugyanakkor országszerte a terrorszervezetet veszi célba, a MIT sikeres hírszerzési akció által pedig a terrorszervezet úgynevezett vezetőit likvidálja.

Can ACUN, a SETA külpolitikai kutatójának elemzését osztjuk meg a témában…

Törökország védelmi doktrínája keretében terrorellenes küzdelmet folytat, hosszú ideig csak védekező stratégiát folytatott, majd közvetlen határon túli akcióival Irakban és Szíriában a PKK terrorszervezetet vette célba. Az ország hegyvidéki területein nyomást gyakorol a terepen a terrorszervezetre, minden bázisuk ellen egyszerre indítva támadást. Ezért a terrorszervezet Törökországon belül szinte teljesen elvesztette cselekvőképességét, a külterületen tagjaik száma 250 körülire csökkent. Ez a terrorellenes küzdelem történelmi sikere. Süleyman Soylu belügyminiszter közleménye szerint szinte nulla a Törökországon belüli új tagok száma. Ez azt mutatja, hogy minden ártalmatlanná tett PKK-tag helye megürült, és nem tudják betölteni.

Törökország egyrészt konvencionális módszerekkel vette célba Irakban és Szíriában a PKK terrorszervezetet, másrészt a nemzeti hírszerzés, a MIT képességeit kihasználva üldözi a PKK úgynevezett vezetőit és frontparancsnokait. Mostanáig az új koncepció alapján felső szintű vezetők tucatjait tettek ártalmatlanná. Legutóbb Sofi Nureddin terroristát, a PKK szíriai vezetőjét tették ártalmatlanná. Dohokban egy Garához közeli ponton a PKK 4 tagját tette ártalmatlanná a földön a hírszerzés és a levegőből a drónok. A terrorszervezet vezetősége szinte összeomlott, s motivációs szempontból is kiemelten fontos a vezetők ártalmatlanítása.

Törökország a PKK elleni terrorellenes küzdelem keretében olyan sikereket ért el, mint a történelemben eddig soha. Úgy a politikai vezetés és eltökéltség, mint a TFE és a MIT lehetőségeinek és képességeinek fejlődése szempontjából Törökország kiemelkedő pontra jutott. Törökország sikere hadiiparában és annak exportképességében is tükröződik. Legutóbb egy NATO- és Európai Unió-tagország, Lengyelország 400 millió dollár értékben vásárolt TB2 drónokat. Ezekben a sikerekben nagy része van annak is, hogy Törökország a kifejlesztett rendszereket aktívan és folyamatosan teszteli a fronton is.

Can ACUN, a SETA külpolitikai kutatójának elemzését osztottuk meg a témában…



Még több hír