Heti kommentráunk 65/ A MIT határon túli műveletei

A Politikai, Gazdasági és Társadalmi Kutató Alapítvány (SETA) kutatója, Can ACUN elemzését ismertetjük a témában…

1608755
Heti kommentráunk 65/ A MIT határon túli műveletei

A török nemzeti hírszerzés (MIT) az utóbbi években nagyszabású műveleteket hajtott végre a PKK terrorszervezet ellen különösen Irak és Szíria területén. Azzal összefüggésben a PKK/KCK szíriai szárnya, a PYD/YPG Şeh Guyi fedőnevű úgynevezetett vezetője, İbrahim Babatot fogták el Szíriában, és szállították Törökországba, az nyilvánosságra hozza a MIT képességét.

Törökország olyan földrajzi helyzetben van, ahol nehéz a létezés, nagy kihívásokkal néz szembe mind geopolitikai mélysége, mind állításai tekintetében. Minden eszközt hatékonyan kell használni, hogy megvédjék Törökország nemzeti érdekeit mind Törökországban, mind szomszédaiban. A puha elektromos eszközök, a diplomácia és a katonai elrettentés, valamint a hírszerző ügynökségek nagy jelentőséggel bírnak. Azzal összefüggésben a török nemzeti hírszerzés (MIT) annyira fejlett, hogy eredményesen küzdjön meg az előtte álló kihívásokkal. Törökország különösen a július 15.-ei puccskísérlet után új biztonsági doktrínát fogadott el, azzal összefüggésben komoly befektetést kapott a török nemzeti hírszerzés (MIT), annak köszönhetően jelentős fejlődést tudott elérni a török nemzeti hírszerzés. Annak következtében nagyszabású műveletekbe kezdtek Törökország, Irak és Szíria területén.

Törökország Irak és Szíria területén hajtott végre műveleteket a térségben működő terrorszervezetek ellen, például az Eufrátesz Pajdzsa, az Olajág, a Határozottsági művelet stb. A török nemzeti hírszerzés nagyon fontos szerepet vállalt azokban a török határon túli műveletekben, egyúttal a PKK terrorszervezet úgynevezett vezetői felderítésében és ártalmatlanná tételében.

A török nemzeti hírszerzés az utóbbi időben nagy sikert ért el a török-szíriai határ szíriai oldala 50 km-es mélységében, amikor az ott található Rakka régiójában működő PKK/KCK szíriai szárnya PYD/YPG úgynevezett dandárparancsnokát, a "Sejk Guyi" fedőnevű İbrahim Babatot fogták el, és szállították Törökországba. A szóban forgó emberektől szerzett információk szerint több PKK sejtet számoltak fel, nagy csapást mértek a terrorszervezetre. A terrorszervezet úgynevezett vezetői és helyszíni parancsnokai semlegesítése egy hatékony stratégia keretében lebontotta a terrorszervezet parancsnoki-irányítási struktúráját, ugyanakkor súlyosan visszafogta annak mobilitását és terrorista képességeit.

Törökország egyik alapvető eszköznek tekinti az elrettentő erőbe történő nagy mértékű befektetést, annak egyik fontos megnyilvánulása a török nemzeti hírszerzés.

 



Még több hír