Törökország partner az F-35-ösökben

Törökország nem csupán vásárló, hanem partner az F-35 harci gépek kapcsán, jelentette ki Hulusi Akar védelmi miniszter.

1320557
Törökország partner az F-35-ösökben

 

Hulusi Akar az AA hírügynökségnek nyilatkozott. Az F-35 harci gépek témájában elmondta: teljesítették a rájuk eső kötelességeket, s mostanáig 1,4 milliárd dollárt fizettek.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nehézségeket okozott Törökországnak, amiért S-400 légvédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól, ami elfogadhatatlan viselkedés.

Akar alaptalannak nevezte az Egyesült Államok arról, hogy az S-400-asok befolyásolnák az F-35-ösöket:

„Norvégiában is vannak S-400-asok, és semmi hatásuk a repülőgépekre” – mondta.

Akar hozzátette: az S-400-asok felállítása tervek szerint halad.

Elmondta, hogy töretlenül igyekeznek meggyőzni az Egyesült Államokat a kérdésben:

„Ha ez nem lehetséges, természetesen elmondjuk nekik, hogy keresni kezdünk. Az F-35-ösök gyártásához is hozzájárulunk, ezer alkatrészt gyártanak Törökországban. Dolgozunk a megoldáson. Hisszük, hogy a helyzetnek van megoldása” – mondta a védelmi miniszter, hozzátéve: folynak és fokozódnak a tárgyalások az F-35-ösök témájában. Azt is hozzátette: Törökország más légvédelmi rendszereket is vásárolhat.



Még több hír