Április 6-án száll fel az utolsó repülő az Atatürk repülőtérről

Cahit Turhan közlekedésért és infrastruktúráért felelős miniszter bejelentette, hogy április 6-án 2 órakor fog felszállni az utolsó repülőgép az isztambuli Atatürk repülőtérről.

1176503
Április 6-án száll fel az utolsó repülő az Atatürk repülőtérről

Turhan miniszter a légi forgalom átköltöztetésével összefüggésben tartott sajtótájékoztatót az Atatürk repülőtérről az Isztambul repülőtérre.

A miniszter kijelentette, hogy különösen a repülésügy tekintetében Törökország az utóbbi években a világ leggyorsabban növekvő országává vált, és hangsúlyozta, hogy a török polgári repülés a világ egyik legmegbecsültebb szereplőjévé vált.

Turhan megemlítette, hogy az Atatürk repülőtér immár nem bírja el a bővülő légi forgalom terheit, és elmondta, hogy az átszálló utazók tekintetében Isztambul áll a piaci részesedés 66 százalékát kitevő Európa-Ázsia-Afrika-Közel-Kelet korridor központjában, emiatt építették fel az új Isztambuli repülőteret.

A miniszter hozzáfűzte, hogy egyidejűleg megkezdték a repülőtérhez vezető közlekedési infrastruktúra kiépítését is, melynek során az volt a céljuk, hogy megelőzzék az isztambuliak közlekedési nehézségeit a repülőtérre való eljutás során.

A repülőtér költözési folyamatára kitérve Cahit Turhan bejelentette, hogy a folyamat április 5-én éjjel 3 órakor fog elkezdődni és április 6-án 23:59-kor fejeződik be, és összesen 45 órán át fog tartani.

A közlekedési miniszter hozzátette, hogy a folyamat alatt néhány utat 26 órára lezárnak a forgalom elől.

Turhan közölte, hogy a két repülőtéren ugyanabban az időpontban 12 órára teljesen le fogják állítani a légi forgalmat, majd elmondta: „Az utolsó repülő április 6-án 2 órakor száll fel az Atatürk repülőtérről. Április 6-án 14 órától pedig fokozatosan növekedni fognak a repülések az Isztambuli repülőtéren. Az Atatürk repülőteret ezt követően nemzeti kertként, vásárterületként, oktatási területként és általános repülésekre fogják használni.”



Még több hír