Kezdeni fognak a Török Áramlat második ágának építkezésébe

Gazprom az orosz energiacég úgy nyilatkozott, hogy kapták a Török Áramlat földgázvezeték második ágának török felségvizeken megépülésére szükséges engedélyeket

892658
Kezdeni fognak a Török Áramlat második ágának építkezésébe

A cég nyilatkozatában kijelentették, hogy a Török Áramlat tervének építkezése tovább folytatódik a megállapított naptárnak megfelelően. A nyilatkozatban annak szentelték a figyelmet, hogy az orosz és török szárazföldi határok mellett Fekete-tengeren is 760 kilométernél hosszabb csövet rendeztek be a terv megépülése érdekében.

„Véghez közeledünk a terv orosz területeken levő részének építkezésében. Törökországban pedig kezdtünk a földgázvétel terminál építkezésébe a terv keretében. Eközben kaptuk a szükséges engedélyeket a Törökország kizárólagos gazdasági területében és felségvizeken második ág építkezése céljából.”- írták a nyilatkozatban.

A nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a török kormánytól kapott engedélyek végén a terv keretében építkezése tervezett mindkét vonal szolgálatba fog lépni 2019 év vége előtt.

A Török Áramlat földgáz csővezeték közvetítésével a Törökország földgázelosztó hálózatával össze fogják kötni az Oroszország nagy földgáztartalékait, és ez a csővezeték egy biztonságos energiaforrás lesz Törökország, dél- és délkelet európai országok szempontjából.

A Török Áramlat csővezeték évi kapaszitása 31,5 milliárd köbméter, mely a Fekete-tengeren át 930 kilométerig húzódó egymással párhuzamos 2 csővezetékből fog állni.



Még több hír