Az OECD rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit

Három hónapon belül másodszorra rontotta a világgazdaság növekedési kilátásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.

435211
Az OECD rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit
Az OECD csütörtökön megjelent jelentése szerint - amelyben a G7-országok, Kína, India, Brazília és az eurózóna növekedési kilátásait közölte - a világgazdaság növekedési üteme idén 3 százalékos lesz, 0,3 százalékponttal alacsonyabb a novemberi előrejelzésnél, amelyben ugyancsak 0,3 százalékponttal csökkentette a korábbi várakozását az OECD.
A lassulás az OECD szerint állandósult, miután már semmilyen motor nem húzza a gazdasági növekedést, ellentétben az elmúlt évekkel, amikor a fejlődő országok növekedése kompenzálta a fejlettek lassulását.
Az OECD 2017-re is csökkentette növekedési előjelzését, a három hónappal ezelőtti 3,6-ról 3,3 százalékra.
A szervezet szerint tartani lehet attól, hogy a világgazdaság egy olyan ördögi körbe lép, amelyet visszafogott növekedés, alacsony infláció, elmaradó beruházások, tartósan magas munkanélküliség, és lassú termelékenységbővülés jellemez. A reálgazdaság csalódást keltő teljesítménye megnöveli a pénzügyi kockázatokat is.
Az OECD szerint további lépésekre van szükség a banki portfóliók tisztításához, a bankunió kialakításához, a belső piac erősítéséhez és a Juncker-terv mielőbbi végrehajtásához, mivel ezek hiányában az eurózóna nem tudja kihasználni a kedvező feltételek előnyeit. Emellett a jelentés megemlíti, hogy a politikai kérdésekben a közös fellépés hiánya is rontja Európa gazdasági teljesítményét, ezért szükség van a politikai konszenzus kialakítására például a migránskérdésben, a biztonságot fenyegető külső kockázatokat vagy a megszorító intézkedések népszerűtlenségét illetően.

Forrás: MTI



Még több hír