Vajon tudnak ezekről egyáltalán? (38)
Tudják-e, a világnak legfontosabb sumerológusai egyike egy török nő?

Muazzez Ilmiye Cig 1914-ben született, egy világhírű tudós sumerológiai téren. Muazzez Ilmiye Cig bevégezte az Ankara Egyetem Bölcsészeti Kár sumerológiai szakot, melyet azért hoztak létre, hogy kerítsék napfényre az anatóliai gazdag civilizáció történét. Amikor bevégezte az egyetemet a német tanára azt javasolta, hogy akadémikuslegyen, de ő nem fogadta el ezt a javaslatot, és kezdett dolgozni az Isztambul Régészeti Múzeumban. Ez a döntés egy fordulópont volt az ő életében. 1973-ig azaz nyugdíjkorig dolgozott az Isztambul Régészeti Múzeum Ékírásos iratok levéltárában. Évek folyamán nagy igyekezettel berendezett közel 75 ezer tablettát, melyek három külön nyelven voltak írva. A sumér, akad és hettita nyelveken írt közel tízezer tablettát megtisztította, osztályozta és létrehozta az ékírásos iratok levéltárát. A munka élete folyamán 8 könyvet és számtalan cikket írt.
Muazzez Ilmiye Cig több tudományi díjat is kapott a nemzetközi téren. Nemcsak Türkiyében, hanem a világ történelmében is fontos hellyel rendelkezik a kutatásaival. A nyugdíjkora után tovább folytatta a munkálatait, és továbbra is írt könyveket, melyek szólnak a sumér és hettita történelemről, kultúráról.
Muazzez Ilmiye Cig, aki 109 életkorában van, Türkiye korszerű értelmisége.