Kíváncsi Lenni Az Életre 3/ A hiperszonikus repülési technológia

4 óra alatt a világ másik végére juthatnak.

1882126
Kíváncsi Lenni Az Életre 3/ A hiperszonikus repülési technológia

Kíváncsi lenni az életre 3

Feltevések szerint 1 óra 40 perc alatt lehet majd Isztambulból New Yorkba utazni a hiperszonikus repülési technológiával.

Bárhol, is képzelik el a jövőt, a közlekedés kritikus fontossággal bír. Talán ez a technológiai fejlődés egyik legfontosabb mutatója. Nincsenek még repülő autók vagy a teleportációs technológia nem áll az ember rendelkezésére, a szállítási technológia napról napra fejlődik.

A közeljövőben olyan utasszállító repülőgépek lesznek, amelyek kevesebb, mint 2 óra alatt képesek lesznek repülni Isztambulból New Yorkba. A szuperszónikus repülőgépekkel keződött a kaland, újra indul a hiperszonikus repülőgépekkel.

A Concorde örökségét viszik tovább

Az 1960-as években fejlesztették ki a szuperszónikus repülőgépek építésére vonatkozó tervet, amely napirenden volt az 1970-es években is, 2003-ban frissnek hatott.

Miután az Air France és a British Airways a Concorde szuperszónikus utasszállító repülőgépet kivpnta a forgalomból, 2003-ban  megszűnt a szuperszónikus utasszállítás korszaka.

A szuperszónikus repülés azt jelenti, hogy olyan repülőgépreől van szó, amely gyorsabb mint a hangsebesség, másszóval 18 ezer 300 méter magasságban óránként ezer 60 km-nél gyorsabban repül.

A mai napon olyan hiperszonikus repülőgépnek kifejlesztésén dolgoznak, amelynek a tervezett repülési sebessége meghaladja az ötszörös hangsebességet, másszóval óránként több mint 8 ezer km-t képes megtenni.

Az İsztambulból induló utasszállító járat átszállás nélkül 10 óra 40 perc alatt ér  New Yorkba, pedig a hiperszonikus repülőgépek 1 óra 40 perc alatt érhetnek.

4 óra alatt a világ másik végére juthatnak

A NASA szeretné újraindítani a szuperszónikus repüléseket, ezen dolgozik a Lockheed Martin repülőgépgyártóval együtt. 

Az egyesült államokbeli székhelyű repülőgépgyártó a Concorde örökségét viszi tovább a  'Boom Overture' nevű szuperszónikus repülőgépével. A vállalat célja az, hogy az utasait 100 dollár értékben négy óra alatt szállíthassa a világ bármely részére. Pedig e folyamat előtt komoly akadályok állnak.

Méréseket végeznek a zajvizsgálat terén

Két komoly aggály van a szuperszónikus utasforgalommal kapcsolatban, az egyik a zaj, a másik a szennyezés.

A nagy sebességű repülés közben sokkal több üzemanyagot fogyasztanak a repülőgépek,  azért sokkal nagyobb szénlábnyomot eredményeznek, mint más repülőgépek.

Ezek a járatok súlyosan roncsolják az ózonréteget. Ezenkívül a magas hőség veszélyezteti a robusztusságot.

A hangsebességnél gyorsabb haladás szónikus hangrobbanást okozt, amely hangos mennydörgésként hallható a földön. A Boom cég neve is abból származik.

2030 előtt utazhatunk a szuperszónikus repülőgéppel

A NASA jelenleg méréseket végez a zajvizsgálat terén Californiában.

A terv szerint a szuperszónikus repülőgép 2023-ban végzi az első repülését, és várhatóan sokkal csendesebbnek bizonyul majd.

Ha minden jól megy, 2030 előtt ezekkel a repülőgépekkel rövid idő alatt lehet utazni a világ másik végére.

Forrás: TRT Haber

 

 



Még több hír