Örményország agresszív magatartása Hegyi-Karabahban

Örményország Tovuz után Hegyi-Karabahban is megmutatta az agresszivitását. A civilekre nyitott tűzzel induló vasárnapi támadásokkal szemben Azerbajdzsán katonai műveletei hatékonyabbá váltak. Nagy számú, korábban megszállás alatt tartott falu került Baku ellenőrzése alá. Úgy látszik, hogy Jereván elszámította magát. Láthatólag nem vette eléggé figyelembe Ankara üzenetét, hogy teljes erejükkel Azerbajdzsán mögött állnak. A július 12-ei, Hegyi-Karabahtól 100 kilométerre lévő Tovuz területe elleni támadások után, amelyen energiavezetékek haladnak keresztül, Baku komoly felkészülést hajtott végre. A közös hadgyakorlatok révén Törökország katonai törzskarának intelligenciája is megjelent a terepen. Nagyon nehéz megmondani, hogy az Örményország és Azerbajdzsán közötti összecsapás hosszú ideig tartó háborúvá fog-e válni. Az ENSZ és a NATO mellett az EBESZ minszki csoportjának társelnökei is a harcok leállítására szólítottak fel.

A SETA biztonságpolitikai igazgatója, Doc. Dr. Murat Yeşiltaş elemzése a témáról.

Az elkövetkező napokban mind a két félre fokozódni fog a nyomás, hogy térjenek vissza a minszki csoport keretében folyó tárgyalásokhoz. Örményország agresszív magatartása a minszki tárgyalások eredménytelenségéhez vezetett, és ő tette a fegyveres konfliktust az egyetlen megoldási opcióvá. Jereván az, amely 1991-ben megszállta Azerbajdzsán területének 20 százalékát, és nem hajtotta végre az ENSZ BT négy határozatát a megszállás alatt tartott területek kiürítésére. Noha 1994. május 4-5-én a biskeki protokollal biztosították a tűzszünetet, elfogadhatatlan, hogy Hegyi-Karabah és a 7 megszállt azeri rajon örmény ellenőrzés alatt maradjon. Emiatt nyilvánvaló volt, hogy ez a dél-kaukázusi konfliktus olyan bomba, amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat. Az is világosan látszik, hogy olyan országok, mint Oroszország, Törökország és Franciaország, a konfliktus miatt aktív cselekvők lesznek ebben a hatalmi versenyben.

Sokat mondó, hogy miközben csökken a feszültség a Földközi-tenger keleti medencéjében, valamint Törökország és Görögország között tapogatózó tárgyalások indulnak, Hegyi-Karabahban újból harcok kezdődtek. Az első dolog, ami az ember eszébe jut, hogy Oroszország az örmény-azeri konfliktus feltüzelésével jól magához akarta láncolni Jerevánt, amely az USA-hoz való közeledésre utaló jeleket mutatott. Az, hogy Jereván rögtön Moszkvához fordult segítségért, azt mutatja, hogy biztosítja is ezt. Ebben az esetben az a kérdés, hogy Moszkva, amely sosem adta fel, hogy a Kaukázust a saját befolyási övezetének tekintse, miért bátoríthatja Jerevánt? Szíria-Idlib és Líbia után most az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktus felszításával Moszkva vajon újabb területet nyit az Ankarával folytatott versenyben? Azt éri el, hogy Ankara újabb katonai területeken avatkozzon be és túlságosan széthúzódjon? Vagy pedig újabb líbiai és szíriai alkuk érdekében emeli a tétet? Még túl korai megválaszolni ezeket a kérdéseket. De nyilvánvaló az a vélekedés, hogy a választási időszakban lévő USA és a szétszórt EU passzív fog maradni.

Moszkva újból megmutatja, hogy ellentétek és konfliktusok előidézésével képes erőt gyűjteni. A Grúziában, Ukrajnában és Belaruszban kimaradt nyugati fővárosok vajon újból lenyelik Oroszország hatalmi rések kitöltésére irányuló politikáját? Meg fogjuk látni, hogy milyen lesz az örmény lobbi hatása az elnökválasztásra készülő USA-ban. Egy dolog világos. Líbiától a Földközi-tenger keleti medencéjéig, Szíriáig és a Kaukázusig terjedően egy üres geopolitikai tér jött létre. A Covid-19 utáni világunk egyre inkább az első világháború utáni bizonytalanság és hatalmi harc felé sodródik. Az USA részleges kivonulása és az EU vonakodása egy külpolitika kialakítására megkönnyítik Oroszország akcióit a hatalmi rések kitöltésére.

Azoknak a nyugati fővárosoknak, amelyek Ankarát a Moszkvához való közeledés miatt kritizálták, látniuk kell, hogy Törökország Líbiában, Szíriában és a Dél-Kaukázusban részlegesen ellensúlyozza Oroszországot. Itt az ideje, hogy az eljövendő világ geopolitikai realitásaira ne ideológiai szemüvegen keresztül, hanem a stratégiai érdekek észszerűségével tekintsenek.