Franciaország: jakobinus szekularizmus

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL elemzése a témában...

Franciaország: jakobinus szekularizmus

Gondoljon bele, mi történne, ha Törökországban, vagy az ön országában betiltanák, hogy a kisebbségi iskolákban a családok gyermekeikkel hagyományos keresztény vagy zsidó viseletben vegyenek részt az iskolai programokon.

Hihetetlen, nem? Lehetséges ilyen napjainkban? Micsoda udvariatlanság, micsoda fanatizmus, milyen maradiság, ezt mondanák.

Várjon, ne aggódjon, ez a dolog nem Törökországban vagy az ön országában, hanem Franciaországban történik meg. A francia muszlimok kapcsán éppen ilyen döntést készülnek hozni.

A francia szenátus megszavazta a kormány készítette iskolatörvény azon pontját, mely szerint az iskolai programokon a gyerekeket kísérő szülők nem viselhetnek fejkendőt. A törvényt a hatályba lépéshez a parlamentnek is meg kell szavaznia.

Blanquer francia oktatási miniszter kijelentette: mindent meg fog tenni azért, hogy az iskolai programokon a hozzátartozók ne viselhessenek vallási szimbólumokat. A javaslat szerint a fejkendős anyák vagy rokonok részvétele az általános iskolás korú gyerekek programjain szembe megy a szekularizmus elvével, s mivel az iskolai programokon a kísérő hozzátartozók „ideiglenes állami tisztviselő” szerepben vannak, semmiféle vallási szimbólumot nem viselhetnek.

Franciaországban, mint számos nyugati országban, főként Ausztriában már rendszeressé váltak az ilyen tilalmak. Csak ez a szabályozás elegendő jele annak, hogy, mint korábbi cikkeimben utaltam rá, milyen bizalmi és szabadsági válságban van a nyugat. Franciaország ezen intézkedése alapján megvizsgáljuk, hogy Franciaország milyen gondolati sötétséggel, milyen szabadsági válsággal néz szembe.

A törvényt az egyenlőség szempontjából is lehete bírálni, mivel a keresztények és zsidók szempontjából nem ír elő ilyesmit. De az is furcsa, hogy az egyenlőség nevében akarnak mindenkire alkalmazni egy pluralitást megsemmisítő, elnyomó, vallás-és véleményszabadság-ellenes, emberi jogokkal ellentétes torvényt. Igen, az egyenlőséggel is ellentétes. Az elnyomásban, a szabadság hiányában nem lehet egyenlőség.

 Céljától megfosztott, elnyomó eszközzé vált egyenlőség

A nyugat számára a szekularizmus kedvező és haladó lépés volt a vallásháborúktól való megmeneküléshez. A különböző életformák jogaira, a vallásszabadság megőrzésére irányuló haladó mechanizmus. A mi történelmünk szempontjából pedig a vallásuk minden különbségükkel együtt tudtak élni. A nyugaton a szekularizmustól várt előnyök sokban egybeesnek az Iszlám toleranciájának és pluralizmusának előnyeivel.

Yuval Noah Harari izraeli történész és népszerű író szavai egyértelműen feltárják ezt a helyzetet:

„A középkor Európájában nem létezett tolerancia. 1600-ban Párizsban mindenki katolikus volt. Ha egy protestáns belépett a városba, megölték. Londonban mindenki protestáns volt. Ha egy katolikus belépett a városba, megölték. Akkoriban Európában üldözték a zsidókat… senki nem akart muszlimokat… ugyanakkor Isztambulban a különböző felekezetű muszlimok, katolikusok, örmények, ortodoxok, görögök, bolgárok boldogan éltek egymás mellett.”

Annak ellenére, hogy nyugaton úgy gondolják, a szekularizmus a különböző hitek és életmódok egymás mellett élésének kulcsa, láthatjuk, hogy sokszor a vallás nevében történt elnyomást is meghaladó elnyomás eszközévé válik. Ahogy a fenti példában is láthatjuk, nemcsak a politikából, hanem az élet minden területéről próbálják kiűzni a vallást. Miközben a vallási elnyomást akarják megelőzni, a minden vallás elleni elnyomás már önmagában egy vallássá változott. Olyan vallássá, amelyet nem papok, hanem parlamentek és igazságügyi szervezetek hirdetnek és képviselnek. A szekularizmuson kívüli élet lehetőségét annyira leszűkítik, elnyomják és erőltetik, hogy ha bármilyen ország ezt egy bármilyen vallás nevében tenné, elképzelhetetlen, hogy nagyobb elnyomást alkalmaznának a különbségek ellen. Ha a szekularizmus ürügyén a más vallások és életmódok képviselőit teljesen kirekesztik a közösségi életből, oktatásból, kultúrából, politikából, s azzal a céllal, hogy a társadalom kizárólag szekuláris egyedekből álljon, akkor miben különböznek a náci vagy kommunista egyedeket létrehozni próbáló totaliter rendszerektől?

 Ki dönthet a gyerekről?

A jakobinus szekularizmus egyik leginkább hangsúlyozott területe a gyermekek „védelme” a különböző vallásoktól. Mint a fenti iskolai példában, a gyermeket világra hozó szülőket vallási identitásuk miatt eltiltják az iskolai programoktól. Felmerülhet a kérdés, hogy kinek van joga dönteni a gyerek neveléséről, kultúrájáról, identitásáról. Az államnak? A családnak? Ha a kérdésre az állam a válasz, akkor milyen jogon bíráljuk a nácizmust, fasizmust, kommunizmust? Vagy az államnak miért legyen ilyen joga a gyermeket a világra hozó szülők ellenében? Ha a család a gyermeket az alapvető emberi jogokkal ellentétes, megfélemlítő módon neveli, az államnak természetesen közbe kell avatkoznia. De normál körülmények között kétségkívül a család dönt a gyermek identitásáról.

 Angolszász-kontinentális Európa szekularizmusa

Az angolszász szekularizmus célja, hogy megakadályozza a vallás beavatkozását az állam területeire. Ugyanakkor ezekben az államokban a vallás-állam kapcsolatok jobban összefonódnak. Nagy-Britannia királynője hivatalosan az anglikán egyház feje is.

Európában a „régi rendszer” összeomlása után a szekularizmus céljával a vallást, hagyományokat nemcsak a politika, hanem a társadalom területeiről is kivetették, s sehol máshol nem látható módon egy láthatatlan területre börtönözték be. Ez az egyik oka a francia forradalomnál sokkal véresebb forradalmak kirobbanásának, Hitler, Mussolini és más véres vezetők felbukkanásának s annak is, hogy ma ezen a területen van kormányon a legtöbb rasszista párt. Mert ha a vallást és a hagyományt kiiktatják az ember és állam kapcsolatából, mindent a puszta, száraz racionalitás szintjére degradálnak, akkor nem marad semmi, ami korlátozhatná azokat az államokat és vezetőket, melyek ebből a racionalitásból születnek.

Szavaimat Simone De Bauvoir francia író szavaival zárnám: annyit foglalkozunk az ember számára létrehozott ideológiákkal, hogy elfelejtjük magát az embert.



Még több hír