Török Konyha (24)

A török konyha egyik nélkülözhetetlen íze a köfte.

Török Konyha (24)

A török konyha egyik nélkülözhetetlen íze a köfte. A darálthúsból és fűszerekből készült köftének közel 300 változata van Törökországban. Szinte minden régiónak megvan a saját nevével fémjelzett köftéje. Ebben a programban korábban megosztottuk önökkel az alap köfte receptet. Ma pedig a lábasban készül, szaftos „sulu köfte” receptjét ismertetjük. A sulu köfte az anatóliai ízekhez tartozó, otthon és éttermekben is készített étel.

Hozzávalók

300 gr darálthús

1 apróra vágott hagyma

1-2 gerezd szétnyomott fokhagyma

1 teáspohár apró szemű bulgur

1 kiskanál só

¼ kiskanál bors

¼ kiskanál kömény

¼ kiskanál pirospaprika

2 kockára vágott burgonya

2 kanál liszt

2 kanál paradicsompüré

 

Elkészítése:

A darálthúst alaposan dolgozzuk össze a bulgurral, szétnyomott fokhagymával, fűszerekkel és sóval. Pihentessük 15 percet, majd kis adagokat kivéve, a két tenyerünk között formázzuk kb. 2 cm átmérőjű golyóbisokká. A lisztet öntsük egy nagyobb tálcára, és hempergessük meg benne a köftegolyókat. Majd egy széles lábasban 3-4 percig pirítsuk az apróra vágott hagymát. Ha megpuhult, adjuk hozzá a paradicsompürét, a sót és a kockára vágott krumplit, és pirítsuk újabb 2 percig. Öntsük fel vízzel, és főzzük 10 percig, míg a krumpli félig megpuhul. Ekkor adjuk hozzá a köftegolyókat, fedjük le az edényt, és kis lángon főzzük még kb. 15 percet. Az elkészült ételt kakukkfűvel vagy mentával megszórva tálalhatjuk. Jó étvágyat kívánunk!

A török konyhát bemutató programunkban ma sulu köftét mutattuk be. Következő programunkig, melyben újabb török ízeket mutatunk be, a viszontlátásra!


Címkék: darálthús , konyha , köfte

Még több hír