Az ENSZ és a globális káosz

A világ vezetői New Yorkba utaztak az ENSZ 72. közgyűlésére – egy olyan időszakban, melyben egyre mélyül a globális káosz és zűrzavar. Bármennyire is igyekszik az ENSZ és különböző intézményei jót tenni a világnak, nem lesz képes megoldani egyetlen szorongató kérdést sem, amíg jelenlegi szervezeti struktúrája megmarad.

1945-ben történt hivatalos alapítása óta az ENSZ rendszere számára kihívást jelentett az erős vezetés, a források és a valóban globális napirend hiánya. Idén sem lesz ez másként. A 193 tagú szervezet, a legnagyobb a világon és a történelemben, olyan beszédeket és tárgyalásokat fog látni, melyek célja, hogy ezt a globális fórumot leginkább egy szűk és korlátozott politikai és gazdasági napirend érdekében próbálják felhasználni.

Ez nem azt jelenti, hogy néhány jó ember, az államfőktől a küldötteken át az ENSZ dolgozóiig nem próbál majd jó változásokat elérni a mi globális falunk számára. Nem annyira az egyénekkel és lelkiismeretükkel, hanem sokkal inkább a Biztonsági Tanács jelenlegi felépítésével van a gond, amely az egész világgal szemben inkább 5 állandó tagjának érdekeit képviseli. Semmiféle racionális vagy demokratikus magyarázat nincs arra, hogy 72 évvel az ENSZ alapítása után miért ez az 5 tag alkotja a Tanácsot, és mivel igazolják a helyzet fenntartását a XXI. században. Ez pedig arra determinálja az ENSZ-et, hogy kudarcot valljon a világ minden sürgető kérdésében.

Az idei közgyűlés témája „Az emberekre koncentrálni: Béke és élehtő élet mindenkinek egy fenntartható bolygón”. Nemes cél ez, melynek megvalósításához mindenkinek hozzá kellene járulnia. De a tényleges valóság rengeteget mond a nemzetközi közösség kudarcáról, mely képtelen a szegényeket és elnyomottakat megvédeni, és „élhető életet” biztosítani. A tényleges valóság a „csókos kapitalizmus”. A tényleges valóság háború, a közvetítők útján vívott háború, és még több háború, hogy a nemzetállamok kinyújtóztathassák izmaikat, és a vállalatok még több pénzt halmozhassanak fel. A tényleges valóság az, hogy a gazdagok napról napra gazdagabbak, a szegények napról napra szegényebbek lesznek. A tényleges valóság az, hogy világszerte emberek százmilliói élnek a legmélyebb szegénységben, Európa leggazdagabb nemzeti és az USA szeme láttára és totális érdektelensége mellett.

Az ENSZ közelmúltban kiadott jelentése megerősíti ezt a lehangoló tényt. Saad Alfarargi, az ENSZ jelentéstevője a jelentés eredményeinek megosztásakor kijelentette: „a fejlődő országokban élők súlyos árat fizetnek olyan globális cselekedetekért, amelyek felett semmiféle hatalmuk nincs”. Hozzátette: „az egyik legnagyobb kihívással nézünk szembe, amellyel a világ valaha is szembenézett, de teljes mértékben hiányzik a globális elkötelezettség, hogy változtassunk”.

Képes-e az ENSZ biztosítani „a globális elkötelezettséget, hogy változtassunk”? Az egyszerű válasz az, hogy nem. Az ok pedig az, hogy a nemzetállamok és nemzetek feletti nagyvállalatok korában élünk, amelyek a globalizációt kizárólag a saját érdekeik beteljesítésére akarják felhasználni, és semmi másra. Az ENSZ jelenlegi helyzete nem képes biztosítani a tisztességes elbánást és egyenlőséget még a tagállamok között sem. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hegemóniája csírájában folytja el a reményt a Szíriától Palesztináig vagy Mianmarig folyó háborúk, megszállás és népirtások tartós megoldására.

A döntéshozó mechanizmusok meg vannak bénítva. Akárcsak korábban Szíriában és most Mianmarban, az ENSZ-nek semmiféle hatalma sincs a konfliktusok, etnikai tisztogatások, háborús bűnök és emberiségellenes bűntettek megakadályozására. Éppen most hetekbe tellett az, hogy a mianmari rohingja nép ellen elkövetett atrocitásokat a nemzetközi közösség egyáltalán észrevegye, és az ENSZ csak akkor hozta meg helyes, de elkésett döntését, amikor 400.000 rohingja muszlimot már elüldöztek otthonából a mianmari hadsereg és buddhista nacionalisták fegyverei.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök egymagában hatalmas erőfeszítést tett azért, hogy az ENSZ-et mozgósítsa, és hogy a világ országai felemeljék szavukat a rohingja nép lemészárlása ellen.

Jelenleg Törökország az egyetlen ország a világon, amely segélyeket szállít a rohingjáknak Mianmarban és Bangladesben. A török First Lady, Emine Erdoğan két miniszter kíséretében Bangladesbe látogatott, hogy személyesen tapasztalja, mi történik a térségben. A rohingják biztosak lehetnek abban, hogy Törökország nem szűnik meg, amíg ez a humanitárius katasztrófa véget nem ér.

Erdoğan elnöknek igaza van, amikor azt mondja: „A világ több, mint öt!”, az ENSZ BT 5 állandó tagjára utalva. A világnak igazságosságra, békére, egyenlőségre, együttérzésre és bölcsességre van szüksége – közös emberségünk örök értékeire, amelyeket az ENSZ jelenlegi rendszere nem képes biztosítani. Az ENSZ rendszerét meg kell reformálni és át kell alakítani, ha az ENSZ azt akarja, hogy bármiféle aktualitása vagy jelentősége legyen a XXI. században.

A dilemma az, hogy az ENSZ BT 5 állandó tagjának beleegyezését kellene adnia ahhoz, hogy ez a reform lehetségessé váljon. Természetesen ebbe soha nem fognak beleegyezni. A másik lehetőség az, hogy a Közgyűlés, vagyis a 193 tagország összeüljön, és kikényszerítse ezt a változást. De ez sem lehetséges, mert a világ kicsi és gyenge nemzetei, amelyeknek szintén egy-egy szavazatuk van minden ENSZ-határozat esetében, a nagy és gazdag országok befolyása és nyomása alatt állnak. A kicsi és gyenge országoknak soha nem lesz elegendő merészségük megkérdőjelezni a jelenlegi status quót, mert tudják, hogy ezzel ki lennének téve „nagyobb testvéreik” nyomásának és zaklatásának.

Szomorú látni, hogy az ENSZ képtelen megoldani ezt a helyzetet.

A remény valahol máshol rejlik. A hatalmas szerkezeti akadályok ellenére, a hasonlóan gondolkodó és hasonló napirenddel, bölcsességgel és lelkiismerettel rendelkező országok még mindig rengeteg jót tehetnek a szegényekért, gyengékért és elnyomottakért a világon. Csak annyit kell tenniük, hogy egyesítik erőiket, kidolgoznak egy közös napirendet, és elegendő bátorságuk és eltökéltségük van az igazságosság, egyenlőség és tisztelet megvalósításához.