A történelemben, ma

A mai nap történelmi évfordulói

1151192
A történelemben, ma

1964-ben Muhammad Ali Clay győzelmet aratott Sonny Liston ellen, és az amerikai nehézsúlyú ökölvívó világbajnok lett. Muhammad Ali Clay áttért az iszlám vallásra, és a korábbi neve Cassius Marcellus Clay volt. Az afroamerikai származású ökölvívó Muhammad Ali még 12 évesen kezdett el bokszolni. Rövid idő alatt hírnevet szerzett magában az ökölvívásban. 18 évesen vett részt élete első olimpiáján, Rómában, és nyert aranyérmet. 1964-ben elnyerte a nehézsúlyú világbajnoki címet, annak következtében áttért az iszlám, vallásra. Nem vett részt a vietnami háborúban, és azt mondta, hogy nincs problémája venezuelaiakkal, akkor miért harcoljon ellenük. Azért 5 év szabadságvesztésre, és 10 ezer dolláros pénzbírságra ítélték. 1960-ban a római olimpiai játékokról hazatérő Muhammad Ali egy étteremben azt látta, hogy csak a fehéreket kiszolgálják, tiltakozásul az Ohio folyóba dobta az olimpiai aranyérmet.

1994-ben Baruch Goldstein nevű zsidó tüzet nyitott palesztinokra a ciszjordániai Hebronban, és 29 palesztint sebesített meg. Azt az Ibrahim Mecsetben elkövetett mészárlás néven említik a történelemben. Goldsteint meglincselte a dühös tömeg. A kitört lázadások során 26 palesztin és 9 izraeli meghalt.

1994-ben, szívrohamban halt meg Törökország egyik legnagyobb üzletembere, Vehbi Koç Antalyában. 1901-ben született Vehbi Koç, még 16 éves volt, amikor a kereskedelmi pályára lépett az édesapja által nyitott kis üzletben. 1926-ban jegyezték be a cégnyilvántartásba, annak következtében kötötte az első nemzetközi szerződését. A fejlődő Törökország igényeit szem előtt tartva állandóan új területeken kötött szerződéseket, a kis üzletből hatalmas sikert ért el, és Törökország egyik legnagyobb holdingját alapította meg. 1984-ben elhagyta a kereskedelmi pályát, a szociális projektekre is nagy hangsúlyt kezdett fektetni.  1987-ben a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara az év üzletembere díjjal tüntette ki Vehbi Koçot, és a díját India akkori miniszterelnöke,Rajiv Gandhi adta át Újdelhiben. 1994-ben Boutros Boutros-Ghaliaz ENSZ főtitkára átadta a világ családtervezési díját. Két könyve is jelent meg, az egyike Hayat Hikayem, magyarul Élettörténetem és a másik Emlékeim, nézeteim, tanácsaim.

2000-ben,  Carlos Santana mexikói gitáros, zeneszerző 8 Grammy-díjat kapott. Így megdöntötte Michael Jackson rekordját, aki a Thriller című albumával kapta a legtöbb Grammy-díjat. 



Még több hír