A történelemben, ma
A mai nap történelmi évfordulói.

1729: Az első könyvet nyomták az Oszmán-török birodalomban. Az első nyomdát 1727-ben helyezték üzembe, hogy török nyelven nyomjanak könyveket és újságokat. A nyomtatott első könyv pedig a Farabi CevherinekSihah-iCevheri című arab szótár fordítása volt, melyet Vani Mehmet bin Musztafa fordított.
1876: Az Amerikai Egyesült Államokban az indiánokat kényszerítették arra, hogy éljenek az „Indiánok Foglalásának” nevezett külön térségekben. Miután Kristof Kolomb felfedezte az amerikai földrészt 1492. október 12-én, egy rémálom is kezdődött a helyi népek számára. Európaiak vándoroltak Amerikába. Az európai származású amerikaiaknak nevezett társadalmak asszimilálni kezdték az indiánokat. Az indiánokat kényszerítették arra, hogy éljenek a megállapított külön területeken, és ezt az „Indiánok Foglalásának” nevezték. 2000. szeptember 8-án pedig az amerikai indiánokért felelős ügyek irodájának elnöke hivatalosan bocsánatot kért azzal az indoklással, hogy az iroda hozzájárult a nyugatiak által elkövetett etnikai tisztogatáshoz.
1914: Elhunyt Recaizade Mahmut Ekrem a 19. századi oszmán-török irodalom fontos költője és írója. Recaizade Mahmut Ekrem 1847-ben született, a jól nevelt író fontos feladatokat vállalt magára az államban. Az első cikkeit megjelenítették a haza költőjének nevezett Namik Kemal által alapított Tasvir-i Efkar című újságban. Török nyelvre fordította a nyugati irodalom kiváló műveit. 1870-ben az Afife Anjelik című első színművét, 1871-ben a Nagme-i Seher című első verskönyvét megjelenítette. Az ArabaSevdasi című egyetlen regénye a realizmus első képviselői között szerepel a török irodalomban. A híres irodalmár halálára megszüntették az iskolákat, és rendeztek egy nagy temetési szertartást.