Erdoğan: helyes lépést tett Trump elnök a szíriai csapatkivonásról hozott döntésével

Erdoğan az amerikai New York Times újság számára írt cikket.

Erdoğan: helyes lépést tett Trump elnök a szíriai csapatkivonásról hozott döntésével

Helyes lépést tett Trump elnök a szíriai csapatkivonásról hozott döntésével, hangsúlyozta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan az amerikai New York Times újság számára írt cikket.

Erdoğan a cikkben elemzi Trump elnök szíriai csapatkivonásról hozott döntését is, s kiemeli Törökország fontosságát a kivonulás megtervezésében és a megfelelő partnerekkel való együttműködésben.

„A nemzetközi közösség és a szíriai nép védelmében az Egyesült Államoknak gondosan meg kell terveznie a kivonulást és a megfelelő partnerekkel kell együttműködnie. A NATO második legnagyobb hadseregével rendelkező Törökország az egyetlen ország, melynek megvan az ereje és elszántsága ehhez a feladathoz” – mutat rá cikkében Erdoğan, aki azt is hangsúlyozza: semmi problémájuk a szíriai kurdokkal, s felhívja a figyelmet, hogy a YPG/PKK terrorszervezet gyerekeket soroz be erőszakkal.

„Tudjuk, hogy sok szíriai fiatalnak nem maradt más választása a háborúban, mint hogy a Törökország és az Egyesült Államok által is terrorszervezetként nyilvántartott PKK szíriai szárnya, a PYD/YPG soraiba álljon. Emberi jogi szervezetek szerint a YPG terroristái megsértik a nemzetközi emberi jogokat azzal, hogy gyerekeket soroznak be erőszakkal. Az Egyesült Államok kivonulása után átfogó vizsgálatot folytatunk, s ezeket a gyermekeket visszajuttatjuk családjaikhoz” – írja cikkében Erdoğan.

A köztársasági elnök szólt Törökország ILIÁ ellen folytatott elszánt terrorellenes küzdelméről is.

Hangsúlyozta, hogy az Eufrátesz Pajzsa és az Olajág Hadművelet által elhárult a NATO elől az akadály, hogy a határokat elérhesse:

„Súlyosan korlátoztuk a terrorszervezet lehetőségeit arra, hogy Törökországban vagy Európában terrortámadásokat hajtson végre. A terroristák soha nem győzhetnek! Törökország továbbra is lépéseket tesz a saját érdekében és a nemzetközi közösség javára” – jelentette ki a köztársasági elnök, aki cikkében utalt Szíria jövőjének szereplőire is:

„Másik prioritásunk, hogy minden réteg megfelelő politikai képviseletet kapjon. Törökország felügyelete alatt a jelenleg a YPG/PKK vagy az ILIÁ terrorszervezet kezén lévő területeket a helyi lakosság által választott tanácsok irányítják majd, melyekben képviseleti joga lesz mindenkinek, aki nem áll kapcsolatban a terroristákkal” – írja a köztársasági elnök.

Erdoğan azt is hangsúlyozza, hogy Törökország prioritásai közé tartozik Szíria szuverenitásának és területi egységének megőrzése:

„Törökország reméli, hogy e folyamat keretében minden lépést a baráti és szövetséges országokkal együttműködve és összehangoltan tehet meg. A genfi és asztanai folyamatban szerepet vállaló országként az egyetlen partner vagyunk, aki az Egyesült Államokkal és Oroszországgal is egyidejűleg együttműködik. E partnerség alapját pedig a szíriai ügy megoldása képezi” jelentette ki cikkében a köztársasági elnök.



Még több hír